Kultúra

Elvették Kertész Ákos díszpolgári címét

A fővárosi közgyűlés éles vita után, a Fidesz-KDNP és a Jobbik frakció szavazataival vonta vissza az írótól az elismerést.

Díszpolgári címet a fővárosi közgyűlés 1992 óta adományoz azoknak, akik kiemelkedő tevékenységükkel hozzájárultak a város fejlődéséhez, hírnevének öregbítéséhez. A díjat Kertész Ákos 2002-ben kapta, az augusztus 29-én az Amerikai Népszavában megjelent nyílt levele után azonban heves viták középpontjába került a magyarsággal kapcsolatos kritikus mondataiért.

Bár legvitatottabb mondatát (“A magyar genetikusan alattvaló.”) később visszavonta, a kormány bocsánatkérésre szólította fel az írót, és kilátásba helyezte Kertész Ákos Kossuth-díjának visszavonását.

A fővárosi közgyűlés szerda reggeli szavazását heves vita előzte meg. Horváth Csaba szocialista képviselő szerint Kertész elkeseredésében, a hazai szélsőjobb erősődése miatt fogalmazta meg véleményét, és a díszpolgári cím visszavonásával a közgyűlés egy antiszemita kampányhoz asszisztál.

Tarlós István főpolgármester azt mondta, hogy egy népcsoportot általában elítélni nem szép dolog, és ezt pont az írónak kellett volna tudnia a legjobban.

A Fidesz frakcióvezetője, Németh Zoltán pedig úgy fogalmazott, hogy a magyarság nem hagyja magát megalázni, és a civilizált emberek közül iratkozik ki az, aki gyalázza a nemzetét.

A vita után a közgyűlés a beterjesztést 20 igen, 9 nem és 2 tartózkodó szavazattal fogadta el. A Fidesz-KDNP és a Jobbik képviselői igennel szavaztak, az MSZP-frakció és az LMP-s Kaltenbach Jenő nemmel voksolt, míg a másik két LMP-s képviselő tartózkodott.

Gergényi kitüntetése is ugrott

A testület szerdai rendkívüli ülésén Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány fővárosi kitüntetéseit is visszavonta. A képviselők 19 igen szavazattal, az MSZP 8 nem voksa ellenében fogadták el az erről szóló előterjesztést. A jobbikos Szabó György indítványában azzal indokolt, hogy a volt rendőrségi vezető a 2006 őszén történtek miatt nem érdemes arra, hogy a Budapest-díj és a Főváros Közbiztonságáért emlékérem kitüntetettje legyen. Gergényi Péter 2006. november 17-én “a főváros közbiztonságának megszilárdítása érdekében végzett intenzív és innovatív munkájáért” kapott Budapest-díjat, továbbá “a főváros rendvédelmének és közbiztonságának megteremtésében vállalt kiemelkedő és sikeres vezető tevékenysége elismeréseként” részesült Főváros Közbiztonságáért elismerésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik