Biztos vannak olyanok, akik nem szeretik a Mr. Bean-sorozatot, bár nekem még nem sikerült ilyennel találkoznom (IMDB-értékelés: 8,8). A dialógusok nélküli komédiáért, amely a tévé és légitársaságok álma (fordítási, feliratozás nélkül is mindenki nevet) egy Oxfordban végzett villamosmérnöknek, Rowan Atkinsonnak tartozunk örök hálával. (Érdemei közé tartozik méga szintén klasszikus, de Magyarországon épp a fordítás nehézségei miatt nem túl népszerű Fekete Vipera-sorozat.)
Így aztán bár lehetnek Atkinsonnak csalódást keltő produkciói, mint a pár éve bemutatott Mr. Bean nyaral, az új filmjei mindenképpen megérdemelnek egy esélyt – nagyot hibázni amúgy sem lehet velük. Ezúttal a szintén nem túl emlékezetes Johnny English folytatása adja az apropót, hogy mulassunk a jól ismert régi poénokon és pár új gagen. És mindenki megnyugodhat: élünk a lehetőséggel, végigröhögjük a 100 perces játékidőt.
A történetre nem érdemes túl sok szót vesztegetni. Az első részből ismerős James Bond-parafrázis folytatódik, tehát Johnny English figurája egy anti-Bond: botladozik, mellényúl, viszont legalább olyan hatékonyan dolgozik, mint macsó előképe, ami az autósüldözéseket, a megoldott ügyeket és a szép nőket illeti. A forgatókönyvírók tehát benyomták a 007 demó gombját, és a gép a következőt dobta: kapzsi gazdag fegyverkereskedők merényletet terveznek a kínai miniszterelök ellen, amit természetesen Johnny English-nek kell megakadályoznia. Eleinte nem teljesen értjük, miért pont ő a kiválasztott, mint ahogy az olyan részletek sem teljesen kristálytiszták, hogy miért kell egy szuperfontos diplomáciai megbeszélést egy babazsúr szomszédságába szervezni, aztán rájövünk, hogy ilyen kérdéseket nem kell feszegetni – a film vége után 10 perccel már fogalmunk sincs, mi volt a szuperblőd sztori.
A Johnny English nem más ugyanis, mint Rowan Atkinson jutalomjátéka. És annak tökéletes. Ráadásul főhősünk még csak azt a gyakori hibát sem követi el, ami a jutalomjátszó színészekre oly jellemző: nincsenek végletekig túlzó, mértéktelen ripacskodásba hajló alakítások (na jó, legalábbis nem sok ilyet látunk). Az erények közé sorolhatjuk címhez méltó brit, Monthy Python-típusú humor megcsillanását – ahogy például az English által vezetett helikopter szép szabályosan követi az autóút vonalát, és még a körforgalomba is berepül, vagy amikor English azt mondja Rolls-Royce-ára, hogy “ez az autók Rolls-Royce-a”.
Ráadásul még a magyar fordításnak is van hozzáadott értéke, ami rögtön a film legelején szembe is tűnik. Csak annyit árulok el, hogy “sir” szóhoz van köze.
Kinek ajánljuk: Akik bírják Mr. Beant minden mennyiségeknek, továbbá anglománoknak. (Nem sokkal, de olcsóbb, mint egy fapados repjegy Londonba.)
Kinek nem: Akik nem bírják se Mr. Beant, se az angolokat. (Ők inkább utazzanak el Londonba.)
