Kultúra

59 elbocsátás a József Attila Színházban

Az új igazgató csoportos létszámleépítéssel megszünteti a társulati tagok jogviszonyát, vállalkozóként többen tovább játszhatnak.

Nemcsák Károly augusztus 1-je óta vezeti a színházat. Nemcsák a döntéssel kapcsolatban elmondta: a színház előző igazgatója 89 szerződést kötött a következő évadra, közülük a mostani leépítés 59 dolgozót érint, ez azonban nem jelenti azt, hogy közülük senki nem dolgozik tovább a színházban. “Azok, akik eddig játszottak az előadásokban, ha sikerül velük anyagilag is megegyezni, játszani fognak tovább” – mondta a színigazgató.

A színház dolgozóinak tájékoztatására augusztus 20. után hív össze társulati ülést Nemcsák Károly, aki jelenleg a színház szervezési osztályának munkatársaival egyeztet arról, hogy a repertoár mely darabjait játsszák tovább. 

Az igazgató azt is elmondta, hogy a Fővárosi Önkormányzat garanciát vállalt a színház adósságainak rendezésére és a végkielégítések kifizetésére, valamint hogy a színház előadásaira eddig vásárolt bérleteket visszaváltják. OLVASSON TOVÁBB.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik