Kultúra

A tévében szombaton: Starsky és Hutch Cseh Tamás-dalokat énekel

Korán reggel élet-halál harc lesz, aztán később lesz élet és halál külön is.

Korán kezdjük a hétvégén a sorsdöntést: a női vízilabda-válogatottnak nyernie kell az olimpiai bronzérmes, erős ausztrálok ellen a sanghaji vízes VB-n, ha tovább akar jutni, és erre 9:25-től kerül sor, amikor is az m1-en vízbe ugranak a lányok. Nem lesz könnyű, de ha elegen kelünk fel, összehozzuk így a távolból is – a lányok már bizonyították többször, hogy képesek a barvúrra.

A hivatásos és félamatőr rettegők mindenképpen várják meg a 20:00-kor kezdődő Vigyázat, aszteroida! című műsort, hogy kicsit föltankoljanak, mert az egyik legnépszerűbb életveszélyforrásról/világvége-okozóról lesz szó benne, arról, hogy a tudomány milyen pontosan tudja előre kiszámítani a felénk száguldó égi kősziklák-hegyek pályáját, a becsapódás helyét – biztató, nemde. Bővebben és még több fogvacogtató adalékkal a National Geographicon. 

Akik pedig nevetni akarnak, ezt nézzék meg. Todd Philips neve ma már ismerősen cseng szinte mindenkinek. A Másnaposok 1-2 rendezője előzőleg tán a Starsky és Hutchcsal tűnt fel igazán itthon, melyben a két rendőr és Ford Gran Torinójuk (és kalandjaik) a kellő iróniával lettek felidézve. Ehhez kellett Owen Wilson (Hutch), de legfőképp Ben Stiller (Starsky) szerepeltetése, illetve a 70-es évek vérbő megjelenítése némileg a Másnaposok szellemében. Snoop Dogg, Carmen Electra, Vince Vaughn, Juliette Lewis pedig a vastag hab a tortán. 20:00, RTL Klub.

Gondoltunk a merengőkre, a lírai lelkűekre is. Cseh Tamás lassan két éve, hogy itt hagyott bennünket, mi pedig próbálunk valahogy meglenni. Pédául részt venni és emlékezni: idén január 22-én, Cseh Tamás születésnapján volt egy koncert, melyen Udvaros Dorottyától Hrutka Róbertig számosan szólaltattak meg Cseh-Bereményi szerzeményeket, utóbbi volt amúgy az est rendezője. Kinek sikeres megidézés, kinek blaszfémia volt a Cseh Tamás Emlékkoncert a Millenáris Központban – most meg lehet ítélni újra, 22:50, m1.

Folytatódik a mai orosz tömegfilmek bemutatása, a Boksz a sötétben 2005-ös film, amely nagy sikert aratott, majdnem háromszoros pénzt hozott a gyártóknak. Egy bokszolónak kell visszatérnie szülővárosába, hogy megvédje barátnőjét és leszámoljon az árulókkal, de úgy, hogy nem lát semmit. A filmnek két évre rá készült el a második része. Nálunk az első 0:15-től a TV2-n látható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik