Kultúra

Magyarországon is csúcsot döntött a Harry Potter

Pénteken a Harry Potter és a Halál ereklyéi II. rész érte el az ország eddigi legnagyobb premiernapi bevételét 67 millió forinttal.

A film ezzel a Harry Potter és a félvér herceg cmű korábbi részt (65,5 millió forint), valamint a Harry Potter és a Főnix Rendjét (61 millió forint) utasította maga mögé. A legutolsó varázslós filmre július 15-én 52 352 néző váltott jegyet. A filmet negyven moziban, 3D változatban, valamint az IMAX moziban is meg lehetett tekinteni.

A záró epizód Magyarországon a háromnapos nyitó hétvége bevételeinek mindenkori toplistáján is átvette az első helyet 178,1 millió forintos bevétellel, megelőzve a több mint hat éve rekordtartó Star Wars III – A Sith-ek bosszúja című mozit, amely a bemutatót követő három nap alatt egymillióval kevesebb bevételt hozott.

A magas jegybevételben – amellett, hogy a Harry Potter-sorozat utolsó darabjáról van szó – nagy szerepet játszottak a 3D-s, illetve IMAX-vetítések, hiszen ezekre valamivel drágább a belépő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik