A táborral lehetőséget kívánnak biztosítani a Magyarországról, Felvidékről, Erdélyből, Kárpátaljáról, Vajdaságból, Horvátországból, Lengyelországból és Csehországból érkező történelem szakos tanároknak, hogy megismerjék mind a magyarországi, mind a szomszédos országok történelemoktatását. Lehetőséget szeretnének biztosítani szakmai továbbképzésre, valamint emberi és intézményi kapcsolatok kialakítására is – olvasható a szervezők közleményében.
A rendezvényre csaknem százhúsz tanárt várnak, a tábor előadói között lesz Halzl József, a szövetség elnöke, Boross Péter volt kormányfő, Pozsgay Imre egyetemi tanár és Takaró Mihály irodalomtörténész.
A Rákóczi Szövetség – honlapja szerint – 1989-ben azért jött létre, hogy a határon túl (elsősorban Felvidéken és Kárpátalján) élő magyar kisebbségek nemzeti, kulturális, szellemi, közművelődési és érdek-képviseleti tevékenységét segítse, és hatékonyan részt vállaljon identitástudatuk megőrzésében. A szervezetnek már 15 és fél ezer tagja van.