Kultúra

Hatmilliárd jut a filmalapnak

Ennyit kap költségvetési forrásokból a Magyar Nemzeti Filmalap. A filmes tartozásokat kell rendeznie, és megújítania a filmipart.

A kormány 1,5 milliárd forintot csoportosít át a nemzeti filmipar megújításával kapcsolatos feladatok kiegészítő támogatására a költségvetés “Rendkívüli kormányzati intézkedések” keretéből – olvasható a Magyar Közlöny hétfői számában.

A Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) idei keretéből megmaradt 970 millió forintot szintén a jelentős mértékű adósság rendezésére fordítják.

A Nemzetgazdasági Minisztérium Szervezetátalakítási alapjából további 3,5 milliárd forintos támogatást kap a Magyar Nemzeti Filmalap, amely előlegként jogosult azonnal megkapni az összeget. A filmalap az MMKA tartozásállományának megvásárlására, rendezésére használhatja fel a támogatást.

Az MMKA 5,1 milliárd forintos tartozást halmozott fel, a hitelbe adott állami támogatásért a szerződésekben a filmprodukciós cégeknek kellett felelősséget vállalniuk. A hitelállományon 49 cég “osztozik”, a produkciós cégek összesen hat pénzintézettel állnak kapcsolatban. Velük Andrew Vajna, a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos folytat tárgyalásokat az adósságok rendezéséről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik