Kultúra

Összeférhetetlenség miatt nem Vajna vezeti a filmalapot

A Magyar Nemzeti Filmalap vezetője átmeneti időre Havas Ágnes lett, Andrew Vajna kormánybiztos eddigi tanácsadója.

A Magyar Nemzeti Filmalapot közhasznú, nonprofit, zártkörűen működő részvénytársaságként jegyezte be a Cégbíróság.

Andrew Vajna kormánybiztosi megbízatása a jelenleg hatályos törvényi szabályozása nem fér össze a vezérigazgatói pozícióval, a magyar állam tulajdonában lévő Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatói posztjára ezért Havas Ágnes kormánybiztosi tanácsadót kérte fel az alapító Magyar Nemzeti Vagyonkezelő arra az időre, amíg Andy Vajna kormánybiztosi megbízatása tart.

A kormány jóváhagyását és a bejegyzést követően megkezdődhet Andrew Vajna koncepciójának megvalósítása. Jelenleg még szakmai egyeztetések folynak, illetve készülnek a pályáztatás megindításához szükséges dokumentumok.

A magyar filmgyártás helyzetének megújításával megbízott Andrew Vajna május 2-i sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy Magyar Nemzeti Filmalap néven alakul a magyar filmgyártást támogató közhasznú vállalat. Ezentúl ez a testület dönt a filmgyártásra szánt állami források felosztásáról. A tervek szerint évente 8-12 film készülhet, idén vélhetően 3-4 alkotás támogatására nyílik lehetőség.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik