Belföld

Andrew Vajna: az első feladat feltárni a magyar filmipar helyzetét

A magyar filmipar jelenlegi helyzetének a felmérését és értékelését tekinti első feladatának Andrew G. Vajna aki kormánybiztosként tevékenykedik a jövőben.

Magyar származású amerikai filmproducer, nemzeti filmszakma megújítása érdekében fog dolgozni, mint kormánymegbízott.

A filmproducer szombaton közleményben tudatta az MTI-vel, hogy nagy megtiszteltetésnek tekinti a kormány felkérését a magyar filmipar feltérképezésére. A nemzetközi filmgyártásban szerzett több évtizedes tapasztalatára támaszkodva fogja végrehajtani ezt a megbízást – írta.

“Az elkövetkezendő hetek feladata az, hogy a legapróbb részletekig bezárólag felmérjük és értékeljük a magyar filmipar jelenlegi helyzetét és struktúráját. Ez a munka elengedhetetlen ahhoz, hogy mindenki számára átláthatóvá és világossá váljon, hogy hol tartunk most” – szögezte le.

Hozzátette: a cél az, hogy egy összefoglaló tanulmány elkészülte után terv szülessen a magyar film meglévő értékeinek fenntartása mellett a szakma teljes körű megújítására.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkársága pénteken tudatta: a nemzeti filmszakma megújítása érdekében kormánybiztos lesz Andrew G. Vajna. A tájékoztatás szerint a kormánybiztos feladata a magyar film megőrzésére, fejlesztésére, állami támogatására és az ezzel kapcsolatos kormányzati tevékenység összehangolására irányuló stratégia kidolgozása lesz, munkáját a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium segíti majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik