Kultúra

A tévében: istenek, sztárok, érinthetlenek, lúzerek

Szépen végigjárjuk ma az emberi lét társadalmi pozícióit a teniszmilliomosoktól a nincstelen érinthetetlenekig.

Ilyen napokon az ember szabadságot vesz ki (ha van neki, vagy munkája, ne menjünk bele), legalább fél napra, lemondja az üzleti ebédet, a találkát a titkos szeretővel, allergiára hivatkozva megkéri a nagypapát, hogy vigye el ő a gyerekeket az állatkertbe, műtéthalasztást kérelmez, bombariadót szervez a temetkezési vállalatnál… Mivel 14:00-tól este fél hétig az Eurosporton két fantasztikus férfi egyes elődöntőre kerül sor a Roland Garroson. Az első az Andy Murray – Rafael Nadal meccs lesz, tudjuk, a skót sérült, de gyönyörűen tud játszani és még szebben küzd mostanában (volt két ötszettese), ráadásul nagyon szeret Nadal ellen játszani, nagyon feldobja őt a spanyol, mivel nagyon felnéz rá. Nadal pedig Söderling ellen már emlékeztetett arra a Nadalra, aki évekig elszomorított mindenkit, aki három nyert szettre menő salakos meccsre és a nyerési esélyekre gondolt. Immáron 43-1-es a Roland Garroson a mérlege. A meccsbe a szél nyúlhat bele nagyon, volt már ilyen egyszer kemény pályán kettejük közt, akkor Nadal jobban alkalmazkodott a légmozgáshoz, és lesöpörte az egyre inkább csak mérgelődéssel törődő Murrayt (egy amerikai tornán). A másik elődöntő a formák alapján előrehozott döntőnek is beillik. Koncentrált, okos, szép játékot játszik végig a tornán Roger Federer, aki bár szokott hibázni, a fontosabb pillanatokban mindig odafigyel. Ráadásul most jól ki is elemezték Djokovics játékát a stábbal. Mert hát itt az idén még veretlen, ráadásul kipihent Novak Djokovics lesz az ellenfele. 41-0-es idei meccsstatisztikával büszkélkedhet tehát a szerb, akinek nem kellett az elődöntőbe jutásért játszani, mert Fognini visszalépett ellene, s aki idén már háromszor legyőzte Federert. Aki ellen persze sosem és senkinek nem lehet biztosra mennie. Ennek ellenére a döntőbe jutásra a tippem: Djokovics-Nadal.

India lenyűgöző ország, de most egy kevésbé ámulatba ejtő sajátosságáról lesz szó, a kasztrendszerről s azon belül is Az érinthetetlenekről, azaz a dalitokról (a szó eredetije az “összezúzott, összetört, elnyomott” jelentésű szanszkrit kifejezés), akik a legalantasabb munkákat végzik a csatornatisztítástól az utcaseprésig. Pedig a kasztrendszert az indiai alkotmány (1949) eltörölte, de a pár száz éves hagyományokat nehéz pár évtized alatt megváltoztatni. Az életmódváltás persze sokat számít, városi környezetben könnyebb levetni ezt a botrányos örökséget. Róluk tuthatunk meg többet 19:30-tól a Duna II. Autonómián. 

Egy kis kikapcsolódás: a Bombázók a seregnek jó kis amerikai vígjáték Ivan Reitman keze alól. Egy nem túl szorgalmas, nem túl céltudatos és felelős, felnőtt életet élő ember, John Winger (milyen fura, Bill Murray alakítja) egy nap ráébred, hogy se pénze, se senkije. Ezért aztán muszáj bevonulni a seregbe, hisz “Hej, élet, be gyöngy élet, ennél szebb sem lehet, csak az jöjjön katonának, aki ilyet szeret”. Aztán a valóság mégis más lesz, és ezen mi rengeteget fogunk nevetni 21:00-tól a Filmmúzeumon. 

Kellemes meglepetéssel szolgál nekünk az m1, korunk egyik legnagyobb rendezője, Terry Gilliam 1981-es filmje, az Időbanditák lesz látható. Egy átlagos angol kisfiúhoz egy nap törpék látogatnak el, akik lopott időtérképükkel vissza tudnak ugrani a történelem tetszőleges időpontjába – és persze mi más kéne nekik, mint kincs, így sorra járják a pénzes személyiségeket Robin Hoodtól Agamemnónig (akit ippeg Sean Connery alakít), de közben a térkép jogos gazdái is próbálják lefülelni őket. Michael Palin társ-forgatókkönyvírót és főszereplőt, producerként pedig szegény George Harrisont, a Beatles szólógitárosát tudja a film felmutatni. 21:40, m1.

A Terry Gilliamnél sokkal híresebb, sokkal intellektuálisabb, de sokkal felszínesebb Milan Kundera legjobb című könyvének, A lét elviselhetelen könnyűségének filmadaptációja a mai utolsó feladatunk. A könyvadaptációk általában szegényítik az eredeti művet, és többnyire a szereplőválasztás is csalódás, bár esetünkben Daniel Day-Lewis, Juliette Binoche és Lena Olin nem hangzik rosszul egy szerelmi háromszög összeállításához. De Philip Kaufman nem biztos a legjobb választás rendezőnek (miért is? Két Indiana Jones-film forgatókönyvírójának kéne egy ilyen könyvet feldolgoznia?), mindenesetre jó nagy bűntudata lehet, mert a film láttán Kundera verte a fejét a falba, hogy engedélyezte az adaptációt, és azóta le van tiltva bármilyen írásának a megfilmesítése… Akkor tehát a legutolsó Kundera-adaptáció 1988-ból (a port.hu azt írja, a könyv “Magyarországon egészen a rendszerváltásig tiltólistán volt”, nos a könyv 1984-es, azért ennél az 5-6 évnél durvább szilenciumról is hallottunk már) 22:10-től az m2-n.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik