Kultúra

A tévében: 70 éves magyar krimi és társai

A Roland Garros immár a tényleg izgalmas szakaszába érkezett, de lesz még háborús klasszikus, alvástudomány és vérbeli horror.

Mivel a Giro d’ Italia Contador győzelmével befejeződött, ezért az eurosporton egész nap teniszt, azaz Roland Garrost láthatunk 11:00-től 20:00-ig. Ez már a második hét, vagyis szinte mindegyik meccsben benne van a jó játék és az izgalom lehetősége. Ma egyrészt befejeződik a tegnap 1-2-es szettállásnál félbeszakadt Ferrer-Monfils meccs, ezenkívül Nadal összetalálkozik az első komolyabb ellenfelével, a horvát Ljubiciccsal, márpedig a világelső, úgy tűnik, bárki ellen képes összezuhanni, legalábbis időlegesen. Izgalmas lehet még a Simon-Söderling, és ha Juzsnij összeszedi magát, a Murray elleni meccséből is valami jó kerekedhet.

A 30-as, 40-es évek magyar filmgyártásáról mindenkinek Kabos Gyula és a vígjátékok jutnak eszébe, ezen a képen árnyal az 5 óra 40 perc című krimi. Az 1939-ben készült filmben ráadásul nem is magyar karaktereket láthatunk, ezzel is jelezve a nyugati mintákat. Egy nő ráébred, hogy férje kalandor, csak ki akarja használni, ezért régebbi szerelméhez fordul segítségért. Mariont a remek Tasnády-Fekete Mária alakítja, de látható lesz kisebb szerepekben Pethes Sándor, Uray Tivadar, Greguss Zoltán is. A film rendezője Tóth Endre, aki 1939-ben négy bemutatóval is büszkélkedhetett, hozzá fűződik az 1940-es Semmelweis, majd a háború végén Amerikába emigrált, ahol csinált pár westernt és krimit. 19:30, Duna II. Autonómia.

A sztárversenyt mindenképp a következő filmünk nyeri ma, az 1977-es A híd túl messze van-ban Sean Connerytől kezdve Ryan O’Neillen és Dirk Bogarde-on át egészen Anthony Hopkinsig és Lawrence Olivier-ig rengeteg korszakos színész játszik, sőt még a gyerek Colin Farrell is látható benne. Richard Attenborough klasszikusában a második világháború végének pusztító küzdelmeibe csöppenünk. 21:00, Filmmúzeum.

Alvásproblémákról lesz szó az Alvás nélkül című ismeretterjesztő műsorban, amiből kiderül, hogy ma két órával kevesebbet alszunk, mint 100 évvel ezelőtt, sokak tudnának aludni, de nincs idejük, sokak pedig nem tudnak elaludni. Az alvás jelentőségéről és problémáiról tudhatunk meg többet 21:20-tól a Spektrumon, remélhetőleg van annyira izgalmas a műsor, hogy nem alszunk be alatta. 

Alváshiányban szenvedő olvasóinknak pedig itt van egy ideális altató. A John Gulager munkásságának oroszlánrészét adó A dög című horrort a nézők elől biztos, 1:10-es messzeségbe száműzte a TV2. A rendező eddig egy olyan filmet készített, ami nem ennek a folytatása lett volna, egyszóval maradandó hatással volt rá első sikere. A horror rém egyszerű történettel bír: egy kocsma vendégeit akarják kinyiffantani pokoli rémek, akik felveszik a kesztyűt. A filmben látható lesz Henry Rollins punk énekes is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik