Kultúra

Megússza az egyik bírságot az RTL Klub

Legalábbis a ValóVilágban szereplők dohányzásai miatt. A Füstirtók Egyesülete korábban kérelmezte, hogy a hatóság állapítsa meg a VV4 esetében a dohányzóhelyek kialakításának hiányát.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság nem állapított meg jogsértést a Füstirtók Egyesülete kontra Való Világ-ügyben: előbbi egyesület a műsorban szereplők gyakori dohányzása miatt kért súlyos bírságot a csatornára – írja az origo.

A Füstirtók Egyesülete korábban kérelmezte, hogy a hatóság állapítsa meg a VV4 esetében a dohányzóhelyek kialakításának hiányát, és szabjon ki súlyos bírságot. A kérelmező arra hivatkozott, hogy a tévézők számára a jelölés nélküli dohányzóhelyek azt sugallják, hogy a jogszabályok betartása nem fontos. Az egyesület azt is kérte, hogy állapítsák meg a tiltott szponzoráció és dohányreklámozás megvalósulását.

A hatóság szerint a csatorna és a Való Világ szerkesztői nem vétettek a dohánytermékekkel kapcsolatos szponzorációs tevékenységről szóló jogszabály ellen, “tehát a törvény 20-§-ában foglalt tilalom megsértése sem állapítható meg” – áll a szövegben. A határozat kitér arra is, hogy a villalakók a műsor során nem álltak az RTL Klubbal munkaviszonyban, és szintén hibás volt a panaszos azon érvelése, miszerint a villát közforgalmú helynek minősítette.

Fentiek alapján a hatóság az M-RTL Zrt-vel szemben indított mindkét eljárásban megállapította, hogy a csatorna nem követett el jogsértést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik