Kultúra

A Nyolcak kiállítása a Szépművészetiben

A 20. század eleji Nyolcak művészcsoport alkotásait mutatja be a Szépművészeti Múzeum kedden nyíló kiállítása Budapesten.

A szeptember 12-ig látogatható, csaknem 200 művet felvonultató tárlat a Nyolcak nemrég bezárt, pécsi bemutatójának újragondolt, a jelentősebb alkotásokra koncentráló változata. A budapesti kiállítás három hónap munkájának eredménye és a pécsi tárlaton nem szereplő képeket is láthatnak az érdeklődők, Ausztráliából érkezik például Orbán Dezső korábban elveszettnek hitt 1912-es női aktja. A másik érdekesség Czóbel Béla három nemrég előbukkant, 1905-ben keletkezett, meghatározó műve Czóbel párizsi korszakából.

A Nyolcak tagjai – Berényi Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos – a 20. század első éveiben elsősorban a francia modern művészettől inspirálva teremtették meg önálló festői stílusukat. A csoport a fauvizmus és Matisse alkotásai mellett Cézanne művészetéből merített, de a Nyolcak utolsó tárlata már főleg expresszionista műveket vonultatott fel.

A kiállításon a Nyolcak három egykori budapesti tárlatának – 1909, 1911, 1912 – anyaga mellett nagy hangsúlyt kapnak egyebek mellett a csoport megalakulásának előzményei, a Kernstok Károly nyergesújfalui birtokán született művek, a párizsi előtörténet, a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Körének (MIÉNK) jelentősége is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik