Kultúra

Nagy sikere van a Nyolcak-kiállításnak Pécsen

A kiállítás szervező szeretnék elérni a tárlat eredetileg március 27-ig szóló időtartamának meghosszabbítását.
Kapcsolódó cikkek

A kiállítás iránti érdeklődés hasonló a tavaly őszi Bauhaus-tárlatéhoz, a különbség csak az, hogy a Nyolcak-kiállítás ezt az eredményt a turisztikai szempontból sokkal kedvezőtlenebb téli időszakban érte el.

A kiállításnak helyet adó Modern Magyar Képtárat december és január között négyszer annyian keresték fel, mint a szintén népszerű Vasarely Múzeumot.

A Nyolcak-kiállítás szervezői arra számítanak, hogy tavasszal nagyságrendekkel nő az érdeklődők száma, ezért szeretnék elérni a tárlat eredetileg március 27-ig szóló időtartamának meghosszabbítását.

A Cézanne és Matisse bűvöletében – A Nyolcak című kiállítás a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt eseménye. Célja a Nyolcak festőcsoport – Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan, Tihanyi Lajos – munkásságának átfogó bemutatása, valamint az őket inspiráló vagy éppen velük párhuzamos európai törekvések felvillantása. Ennek köszönhetően láthat a közönség remekműveket Cézanne, Matisse, Picasso, Dufy, Vlaminck és Kokoschka életművéből.

A kiállítás anyaga mintegy félezer alkotásból áll.

A Nyolcak a XX. század első éveiben elsősorban a francia modern művészettől megigézve teremtették meg önálló festői stílusukat. 1909-ben rendezett budapesti kiállításuk fordulópontot jelentett a magyar művészet történetében: elsőként állt a közönség elé egy olyan fiatal művészcsoport, amelynek munkássága szervesen illeszkedett a legmodernebb nemzetközi irányzatokhoz.

A pécsi tárlat a centenáriumát ünneplő Nyolcak csoport három egykori budapesti kiállítását szeretné rekonstruálni, kiegészítve a tagok 1910 körül készült alkotásainak reprezentatív válogatásával.

AJÁNLOTT LINK:
Megnyílt a Nyolcak kiállítása Pécsett (Kultúra.hu)
Nyolcak – a századelőt idéző páratlan kiállítás (epresszo.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik