Kultúra

A tévében: Gogol késsel a szájában, Alekosz örök

Míg a tévé előtti kultúra minden eszközt bevetve küzd a túlélésért, a percemberkékből percistenek lesznek.

Új idők új dalai érkeztek a nemzeti slágerlistára, azaz Magyarország választott. Igen, és e választásban testet öltött a nép közmondásos bölcsessége csakúgy, mint az összes tudat alatt és felett elhelyezkedő érzelmi felhőcskék. A kiválasztottat úgy hívják, Alekosz, és mi meghajtjuk előtte a hellénséget csak a gyrosból ismerő, hungéntől összezavart fejünket.

Ezt muszáj volt, most pedig akkor a tárgyra.

Híres, 19. századi orosz akciófilm-író, szabad a gazda? Nyikoláj Vaszilijevics Gogol, A revizor, Az orr és egyéb klasszikus thrillerek, horrorok, slasherek, romkomok szerzője lenne a megoldás, akitől a Tarasz Bulba című akciófilmet láthatjuk 21:00-tól a popkultúra elhivatott terjesztője Duna TV-n. A 129 perces orosz, 2009-es feldolgozás vélhetően a „klasszikusokat a fiataloknak is élvezhetően”-elv alapján nyúlt hozzá ehhez a gogoli (más átírásban google) műhöz, mely leginkább eposzi sajátosságokat mutat. Árulás, szerelem, kozák vér, lengyel állhatatosság, török kegyetlenség!

Woodward és Bernstein, nem szabók, nem is divatáruüzletlánc-tulajdonosok, hanem két újságíró, akik a 20. század egyik nagy leleplezését, a Watergate-ügyet göngyölítették fel, tárták a nyilvánosság elé – más megfogalmazásban megbuktatták Nixon elnököt. A titkos megfigyelési ügy, illetve feltárása kellemesen izgalmas formában Alan J. Pakula Az elnök emberei című filmben ismerhető meg, mely négy Oscart nyert el – újságírók, nektek minden évben kötelezően megnézendő alkotás, innen merítsetek erőt, ne mások által összeállított lejárató anyagokból, lefizetve, megfélemlítve dolgozzatok, mondhatnánk az amerikai idealizmus stílusában, és igazunk is volna, hisz ha a demokrácia és a jogállam nincs komolyan véve, nem is működik jól. Hát így nézzük a filmet 21:00-tól a Filmmúzeumon.

A Tudom, mit tettél tavaly nyáron tinihorror rendezője (Jim Gillespie) elvitte Sylvester Stallonét a hegyekbe, a szanatóriumba, hogy idegösszeomlott, megtört rendőrt faragjon belőle. „A rendőrök itt minden védelmi eszköztől – fegyvertől, jelvénytől – megfosztva kijózanodhatnak” magyarázza a port.hu, ami mutatja, hogy a valóságot milyen jól ismerő szerkesztők írnak az oldalra, akik emellett modorral is rendelkeznek. A kijózanodó rendőröket azonban elkezdi gyilkolászni egy rejtélyes alaki, egy másik rendőr valószínűleg, mivel a hely hóvihar miatt megközelíthetetlen. A Ragyogás izolált világa randevúzik a Másnaposok problematikájával? A D-tox című akcióthriller Kris Kristoffersonnal, Tom Berenger és még egy rakat középkorú alkoholista színésszel 21:20-tól a Coolon.

Kedvenc giccsünk, melynek mindent megbocsájtunk, egy csupaszív, aggódó szülőként dolgozó, Tarr Bélától tanult amerikai rendezőtől, Gus Van Santtől. Igen, ez a Good Will Hunting, A forgatókönyvírók egyben a főszerepet is eljátsszák (Affleck, Damon), Robin Williams pedig szakállal próbál végre életében egyszer hiteles lenni egy drámában (nem sikerül, az Álmatlanságban tudta megcsinálni, de ahhoz Christopher Nolan kellett). Az a gyanúm, hogy az egyetembezárások hírére a felsőoktatási intézmények csempészték bele a műsorba ezt a filmet, hogy így hassanak a döntéshozók érzelmeire. 22:10, Story4.

Ürességet kéne éreznetek a szívetekben, lelketekben, hiszen el kell gondolkodnotok azon, hogy mivel foglalkozzatok nap mint nap. El kellene menni sportolni vagy meg kellene nézni egy jó filmet? Nem kell félnetek, a saga folytatódik, csírák születnek, fingók, faktorok, és jön a VV5.” Ezt nem én mondom, hanem Dopeman, a magyar népköltészet és avantgárd forradalmiság öszvére. Ennek örömére ajánlom a VV5 néven illetett AlekosznakValó című műsort, mely az Alekosz feleséget keres riöliti előhangja-mellékzöngéje-utóíze. A Coolon mindennap jelentkező műsorban ma „sztárokkal és civilekkel – kibeszéli, milyen is a szerelem a legfölsőbb szinteken” (ismételten tiltakoznék a magam szerény eszközeivel a szerelem szó ilyen környezetbe emelése ellen), gondolom, itt Zeusz nőügyeire kell gondolni. Amúgy a műsor veleje az Alekoszért harcoló nők harci cselekményeinek tudósítása lesz, amolyan haditudósítás a kereskedelmi média újabb ízlésbeli zuhanó(szőnyeg?)bombázásának környékéről. Előre, honfitársaim, lúgozzuk ki együtt az agyunk és a lelkünk! 23:05-től lehet összefutni a vizuális öngyilkos merénylővel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik