Kultúra

A tévében a hétvégén: Gorbacsov 80, Lázár Ervin, Fradi KEK-döntő

A rendszerváltás egyik főszereplője sem lesz fiatalabb, de lesz még F-1, kézilabda, tenisz és pár rosszkedvű film is.

szombat

Felmelegítve csak a kelkáposztafőzelék jó (vagy a marhapörkölt?), ezért nem vagyok nagy híve a remake-eknek, folytatásoknak, előzményfilmeknek, de tény, a Csupasz pisztoly 2 ½ elkészültét nem bántam – Frank Drebin felügyelő kalandjai az első résznél mindazonáltal haloványabbra és kiszámíthatóbbakká váltak. Ám ettől még nem bánjuk meg párszor újranézni őket. Most épp a TV2-n 19:30-tól.

Gorbacsov 80 éves – Jótékonysági gála Londonban, mondja műsor címe, mi pedig álljunk meg egy szóra, hisz rendszerváltásunkegyik kulcsszereplőjéről van szó, aki a megroggyant gazdaságú, de még elég erős Szovjetunióval keménykedhetett volna, ha akar (jó, valószínűleg nem jött volna jól ki belőle) a kelet-európai országok szabadságvágyát látván (halvány kísérlet történt a balti államok esetében), de végül a legjobbat csinálta: semmit. (Ahogy pl. idén Egyiptom esetében Obama is.) Ez a tétlenség aranyat ért, de legalábbis csapatkivonásba, választásokba, demokráciába torkollott, melyeket hajlamosak vagyunk természetesnek venni. Nem, ezekhez kellett az a szovjet politikus, aki a legnagyobb karriert futotta be külföldön, a Gorbi-láz még aktív korában sztárrá tette, s visszavonulása után is folyamatosan járja a külföldet – mivel Oroszországban nem örvend nagy népszerűségnek. A születésnapi gálán ott lesz Lech Walesától Milla Jovovichig (?) sok mindenki, hát köszöntsük mi is együtt Mihailt 21:05-től az m1-en.

Lassan aktuális lesz a következő, 1941-es Frank Capra-film, elvégre kormányunk a versenyképesség javítása érdekében nem a „jó, képzett munkaerő jó piaci áron (azaz fizetéssel)” metódust látszik választani, hanem a „meggyengített jogokkal, kiszolgáltatottabb, képzetlen, így olcsóbb munkaerő” utat. Az utca embere című filmben egy újságírónő kétségbeesésében kitalál egy képzelt (nem képzett!) munkanélkülit, akinek nevében levelet ír a társadalmi egyenlőtlenségek és kilátástalanság ellen. A levél megjelenik, sikere lesz,olyannyira, hogy az olvasóközönség látni szeretné a „szerzőt”. Mi lesz most? A 22:20-tól az m2-n menő filmnek Gary Cooper és Barbara Stanwyck a főszereplői.

Egy csapat tini rohangál, majd valami borzalmas történik – ahogy a tinihorror atyja, Wes Craven jól megforgatta a témát a legutóbbi Sikoly-filmben, úgy láthatunk egy simát, egy mára klasszikussá vált darabot, a Végső állomást. Épp 10 éves a film, melyben valaki előre megmondja, hogy mi lesz egy repülőgép sorsa. A többi már történelem – 23:05, RTL Klub.

Nagy társadalmi jelentőség, politika, történelem – ezeket egyesíti az Ellenség a kapuknál című film, mely a sztálingrádi csata tablóját festi meg széles ecsetvonásokkal, az előtérben két katona párbajával, meg egy furcsa szerelmi háromszöggel. A nemes eszmék hollywoodi stílusú felidézését A rózsa neve rendezője, Jean-Jacques Annaud intézte, és ezt az impozáns névsort tudta a főbb szerepekre összetrombitálni: Jude Law, Bob Hoskins, Rachel Weisz, Joseph Fiennes, Ed Harris, Ron Perlman. 23:10, TV2.

vasárnap

Változó világunkban manapság az egyetlen állandó pont Sebastian Vettel, aki eddig két győzelmet és egy második helyet mondhat magáénak az idényben. A KERS kapcsán műszaki problémával küszködő Red Bull Racing pilótája nyer vajon a negyedik versenyen, vagy most már a többiek is felzárkóztak? A 13:35-kor kezdődő török nagydíjon meglátjuk, az RTL Klubon.

Valahogy a Győrnek sosem akar összejönni a BL-győzelem (a női kézilabdáról beszélek, bár kétségtelen a futballisták sem jeleskednek), ellenben más kupákban sok a jó szereplés. Az FTC idén bekerült a KEK-döntőbe, ahol az Alicantéval játszik – már a döntő is siker, úgyhogy felszabadultan lehet játszani. Az első meccs ma lesz Budapesten, a Digi Sport közvetíti 14:55-től. Hajrá, lányok!

Két sportprogram után gondolunk azokra is, akik tündérek, angyalok, pomogácsok és Alsó-Rácegrespuszta tekintetében érzik kompetensnek magukat. Szegény (és nagyon irigyelt) Lázár Ervinről szól a Méretes tündér című portréfilm, amely 2002-es, így – stílszerűen – jelenidőben beszél az íróról, a Négyszögletű kerek erdő birtokosáról 15:25-től az m1-en.

Vége a hétnek, és lassan kiderül, ki milyen formában van a teniszsport Róma, majd a Roland Garros előtt. Az ajánló megírása idején csak annyit tudni, hogy a mindig a fontos pillanatokban koncentrált, olykor szerencsés Federer a salakon eddig hibátlan Nadallal, a meglepetésember Bellucci pedig az idén még veretlen Djokoviccsal küzd a döntőbe jutásért – ha kell egy tipp, Nadal-Djokovics döntő lesz, de ezt meglátjuk ma este 18:30-kor, a Digi Sport Pluszon, mint ahogy azt is, ki van a legjobb formában, és ki hozza el a madridi serleget.

Film ma még nem is volt az ajánlatok közt, hát jöjjön akkor egy jóféle. Egy egyszerű, de kívánatos és szép nő, illetve egy faragatlan fickó egymásba szeret, a baj csak az, hogy a nő férjnél van, így a vágy végképp szétszakítja a kontrol utolsó szalagjait is, és szabad folyást ad a szenvedélyeknek. Egy film az ösztönökről, kevésbé romantikusan, de tisztelettel, színészekkel a főbb szerepekben, a kora 80-as évek pesszimista modorában: A postás mindig kétszer csenget Jessica Lange-gel és Jack Nicholsonnal 22:00-tól a Filmmúzeumon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik