Kultúra

Humanista kreálmány a rovásírás?

A rovásírásról szakemberek csak óvatosan mernek állást foglalni, szemben az önjelölt szakértőkkel, akik magabiztosan dobálóznak légből kapott adataikkal.

A Nyest.hu kilenc fontos kérdést tesz fel és válaszol meg a rovásírásról:

A (székely)-magyar rovásírás kialakulásáról kevés biztosat mondhatunk. Az egyik legradikálisabb véleményt Horváth Iván képviseli, aki szerint a ma ismert székely rovásírást a humanisták találták ki. Ők úgy hitték, hogy a magyaroknak korábban volt saját írásuk, de ez elveszett, így „rekonstruálták”.

Bár Horváth érvei sok szempontból meggyőzőek, nem fogadja el őket többek között Sándor Klára nyelvész sem, elsősorban azért, mert egyes betűk belső-ázsiai török ábécék betűivel mutatnak párhuzamot (hasonló alakúak és ugyanazokat a hangokat jelölik): ezeket a humanisták nem találhatták ki, mivel nem voltak róluk ismereteik.

Fontos figyelembe venni azt, hogy a rovásírások technikájukból (rovás, vésés) következően hasonlítanak egymásra. Így például a székely rovásírás első pillantásra hasonlít a germán rúnákra is, pedig semmi köze hozzájuk. A hasonló jeleket tartalmazó írások egyébként sem mindig szervesen fejlődnek egymásból: a cseroki írás például tartalmaz jeleket, melyek latin betűkre vezethető vissza, de nemhogy hangértékük, még jelölési rendszerük sem egyezik meg. Éppen ezért hiába találunk valahol olyan feliratot, mely a székely rovásírásra emlékeztet, amennyiben nem tudjuk kiolvasni a feliratot, nem lehetünk biztosak benne, hogy bármi köze van az általunk ismert rovásíráshoz. OLVASSON TOVÁBB.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik