Kultúra

Módosítás előtt az előadó-művészeti törvény

Márta István úgy gondolja, hogy a javaslat a minőséget szeretné majd az előtérbe helyezni az állami támogatások megállapításánál.

Az előadó-művészeti törvény módosítása talán már a nyár elején a parlament elé kerülhet.

Az új elképzelés szerint a színházi, zenei és táncos előadó-művészeti szervezeteket nem hat kategóriába, hanem három nyilvántartási csoportba – a nemzeti, a kiemelt illetve a pályázati úton támogatottakba – sorolnák. Az eddigi gyakorlatban alkalmazott normatív támogatás a jövőben csak az első két csoportra vonatkozna.

A kritériumokat a törvény tartalmazná, a döntéseket ezek alapján a miniszter hozná szakbizottságok javaslatára.

A módosított törvény a független színházaknak – a mostanitól eltérően – bizonytalanságot jelentene, ugyanakkor lehetőséget teremtene arra, hogy a kiemelkedő és magas színvonalon működő társulatok több évre pályázzanak, és ezzel stabilabbá tegyék helyzetüket.

Márta István, az Új Színház igazgatója, a Fővárosi Színigazgatók Egyesületének alelnöke szerint a törvény – a várható önkormányzati törvénymódosítással harmonizálva – garanciát adhat arra, hogy a szervezet fenntartója művészeti, tartalmi kérdésekbe ne avatkozhasson bele. Márta István az MTI-nek elmondta, hogy a szakmai szervezetek ragaszkodnak ahhoz, hogy semmi se veszélyeztesse az előadó-művészeti törvény fontos eredményének számító társaságiadó-kedvezményt, amely az előadó-művészeti szervezeteket támogató cégek adományai alapján az előző évben összesen 6,5 milliárd forint pluszbevételt jelentett a színházaknak, zenekaroknak, kórusoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik