“A zenekar neve azért lett Gringo Sztár, mert egyrészt minden tiszteletem Ringo Starré, a Beatles egykori dobosáé, másrészt a gringo szó spanyol és portugál nyelvterületen fehér bőrű bevándorlót jelent, és ez is jelzi, visszavándoroltam a zene világába” – közölte Geszti Péter, aki 2005, a Rapülők egyetlen visszatérő koncertje óta csak háttéremberként vett részt a zenei életben.
Geszti Péter a nyolcvanas években az Első Emelet szövegírója volt, 1992 és 1994 között a Rapülők nevű formációban rappelt, majd Jazz+Az néven egy pop-dzsessz csapattal három lemezt készített. Dés Lászlóval közösen írta A dzsungel könyve című musicalt. Hosszú évek óta dolgozik a reklámszakmában, az ő nevéhez fűződik az ARC óriásplakát-kiállítás, valamint a Nemzeti Vágta is.
Mint fogalmazott, a Gringo Sztár “kozmopuritán” zenét játszik, ami a reggae, a dzsessz, a rap, a pop, az elektronikus zene, a ska és a balkáni népzene egyvelegéből áll össze. A csapatban Geszti mellett két énekesnő, Gereben Zita és Sapszon Orsolya szerepel, a projekt zenei vezetője Erdélyi Péter, a Jazz+Az egykori billentyűse, aki először próbálja ki magát popzene szerzőjeként. A Gringo Sztár felállításában Fekete-Kovács Kornél is segédkezett, és zenét írt az együttesnek a Balkan Fanatik is.
Gereben Zita a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem dzsesszének szakán végzett, korábban énekelt például az Emil.RuleZ!-ben, és van egy saját dzsesszkvintettje is. Sapszon Orsolya zenészcsaládból származik, nagyapja, Sapszon Ferenc három évtizeden át volt a Magyar Rádió énekkarának karigazgatója, nagybátyja, ifjabb Sapszon Ferenc alapította a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolát. Orsolya a Kőbányai Zenei Stúdióba járt.
Geszti Péter elmondta, hogy a Gringo Sztár július 15-én a siófoki Coke Clubban tartja bemutatkozó koncertjét, és augusztus 8-án a Sziget fesztivál “mínusz egyedik” napján is fellép, amikor Geszti Péter és zenészbarátai, köztük az Első Emelet, a Rapülők, a Jazz+Az játszanak majd, és előadnak egy zenei egyveleget A dzsungel könyve című musicalből is.
A Gringo Sztár albuma várhatóan ősszel jelenik meg, a Télen-nyáron nyár című dal péntektől már hallható a rádióban.