Murakami Haruki világhírű regényének feldolgozása nagy kihívás, mondják azok, akik olvasták a regényt. És valószínűleg azok is érzik ezt, akik a filmet nézik meg csak – de nem azért, mintha Anh Hung Tran vietnami rendező kudarcot vallott volna, ellenkezőleg, mert igen érzékeny és költői filmet ad át nekünk.
Egy érdekes kapcsolati háromszöget mutat be ez a 60-as években játszódó történet: Naoko, az érzékeny lány gyerekkora óta nagyon szoros viszonyban van Kizukival, Watanabe pedig kettejük jó barátja. Kizuki, amikor 17 éves lesz, öngyilkosságot követ el, barátnője, Naoko pedig eltűnik – Watanabe a könyvekbe menekülve éli diákéletét a forrongó, tüntetésektől nyüzsgő egyetemen. Ám egy nap feltűnik Naoko, Watanabe titkos szerelme, és ezzel a kapcsolati háromszögből keserű és groteszk szerelmi háromszög kerekedik.
A Norvég erdő amellett, hogy az ifjúság, a felnövés botrányát, azaz az elmúlást, az eszmények romlását, a romantikus lelkület legfontosabb összetevőjét, az Ulpius gyerekek életének központi kérdését olyan pontosan rakja fel a filmvászonra, ahogy ez csak lehet, nem feledkezik bele a költőiségbe. Az életet, az élet sodrába kerülés különböző módozatait mutatja meg, s minderre olyan finom hártyaszerű hangulatot rak, amit ritkán látni moziban. Méltó a címbéli dalhoz, a Beatles egyik legjobb dalához, az ifjúság egyik tökéletes metaforájához.
Nem nagyon lehet kihagyni senkit a dicséretekből, a színészek nagyszerűek, a Naokót alakító Kikucsi Rinko egy-egy pillantásával is többet képes eljátszani, mint más egy életen át, a Watanabét alakító Kenicsi Macujama közönyösnek tűnő, csendes karakterét szintén tökéletesen játssza, de itt mindenki úgy van instruálva, vezetve, ahogy kell. Az operatőri munka remek, hol lassan mozgó, szemlélődő, hol vezet, együtt él a történettel. A zene hosszú idő óta az első nem illusztráló, hanem társalkotó szerepet kap, Johhny Greenwood keze munkáját dicséri. Anh Hung Tran rendező előtt le a kalappal.
Kinek ajánljuk: 18 alatt mindenkinek, illetve annak, aki szereti, ha megbökik a benne szunnyadó ifjat.
Kinek nem: Schulze tiszthelyettesnek az Iskola a határon-ból
Norwegian Wood – színes, feliratos, japán romantikus dráma, 133 perc, 2010, rendező: Anh Hung Tran, forgatókönyvíró: Haruki Murakami, Anh Hung Tran, zeneszerző: Jonny Greenwood, operatőr: Pin Bing Lee, producer: Ogawa Shinji, szereplők: Matsuyama Kenichi (Toru Watanabe), Rinko Kikuchi (Naoko), Mizuhara Kiko (Midori), Tamayama Tetsuji (Nagasawa), Kengo Kora (Kizuki), Reika Kirishima (Reiko Ishida), Shigesato Itoi (színház professzor), Eriko Hatsune, forgalmazza a Forum Hungary
Hazai bemutató: április 21.