Kocsis egyike azon nagyon kevés magyar rendezőknek, akik nagyon pontosan tudják, mit akarnak, és abból nem is engednek – ez a nagyon egyszerűnek és evidensnek tűnő erény a kulcsa a film minőségének és autonómiájának, vagyis emiatt jó film a Pál Adrienn. Nagyon jó.
Piroska ápolónő, aki az elfekvő osztályon dolgozik, munkája java részét egy monitorokkal teli szobában tölti süteményeket majszolva, nézve a betegek szívritmusát, és ha valakinél probléma adódik (többnyire haldoklás), megteszi a szükséges lépéseket. Adott esetben a holttestet leviszi a proszektúrára, és olykor felhívja a hozzátartozókat a rossz hírrel.
Magánéletileg a túlsúlyos ápolónőnek az élet másik végével, a fogantatással foglalkozó inszeminátor barátját kell megemlíteni, akivel elég formális a kapcsolatuk, a férfi sokat utazik, terepasztalt épít, és alig ismeri barátnőjét.
Egy nap aztán bekerül az elfekvőbe egy Pál Adrienn nevű beteg, a név szíven üti Piroskát, mert legjobb gyerekkori barátnőjét is így hívták. Az élmény arra ösztönzi, hogy megpróbáljon kapcsolatba lépni a rég nem látott egykori baráttal, és ezzel elindul egy önismereti road-movie is.
A történet elég egyszerű, önmagában lehetne egy átlagos hollywoodi dráma is, a különlegessége természetesen a rendezésben rejlik. Kocsis a szokásához híven (ahogy azt a Friss levegőben is láttuk) életközeli miliő kialakítására törekszik, amelyben azonban mindig van valami apró jelzésszerűség, valami kis stilizáció, ami teret ad a humornak, az önreflexiónak. Kocsis remekül egyezteti össze az önironikus, a naturális és a költői stílust, és nagyon vigyáz arra, hogy ne vegye be azokat a kanyarokat, amelyeket egy hollywoodi film bevenne.
Így kerüli el tudniillik a hazugságot – a Pál Adrienn ugyanis könnyen ajánlhatna ismerős, azonosulható nézői szerepeket, amivel viszont elveszítené a célját. Ami pedig a következő: egyrészt egyszerű emberi történet az érzelmi sivárság elől evésbe menekülő ápolónőről, aki a rárakódó zsírral védi magát a világ elől. Másrészt beszél ez a film a maga módján az elmúlt évtizedekről, egy olyan generáció szemüvegén át, amely megélte, hogy gyerekkora csillagászati távolságra tűnjék felnőttkorától, mert annyira más értékek, jelenségek, vágyak dominálták ezt és azt. Ilyen szempontból tehát a Pál Adrienn nemzedéki film is, és végül magyar film, amely bejárja Magyarországot a kopott kórházi folyosóktól a nagypolgári palotákig.
Mindez pedig szerves egészbe szerveződik a fent már említett Kocsis-féle kitartás és komolyság miatt. Ennek köszönhető ez a néha kissé kimért, de komolyan vehető filmnyelv, amely nem akarja túlhangsúlyozni a fontosságát, és számít a nézőre. Ennek köszönhető, hogy a filmben van legalább két zseniális, költői tömörségű jelenet, ennek köszönhető a döntés Gábor Éva, a Klubrádió hírolvasója mellett a főszerep tekintetében. Amelyet nem lehet elégszer dicsérni, Gábor szép, de kifejezéstelen arca tényleg túl tud mutatni önmagán.
Minden a helyén van ebben a filmben, ráadásul Kocsis abban is szimpatikus, hogy időt ad a nézőjének, egy komótosabb ritmust kínál fel, amiben lehetőség van gondolkodni. A Pál Adrienn igazi, jó ápoló: mindenkinek segíteni akar, mindenkire figyel. Ráadásul nagyon okos is. Eddig az év magyar filmje.
Pál Adrienn színes, magyar-holland-osztrák-francia filmdráma, 136 perc, 2010 rendező: Kocsis Ágnes, forgatókönyvíró: Kocsis Ágnes, Andrea Roberti, operatőr: Fillenz Ádám, producer: Pusztai Ferenc, vágó: Kollányi Tamás, szereplők: Gábor Éva (Piroska), Znamenák István (Kálmán), Pokorny Lia (Márta), Horváth Ákos (Endre), Hegyi Izabella (Zizi), Thúróczy Szabolcs (Andris), Margitai Ági (Marika), Márton Eszter (Szilvia), Matta Lóránt (Attila), forgalmazza a Mozinet
Hazai bemutató: március 17.
