Kultúra

Geszti Péter a Szigeten?

Ő lehet a fesztivál "mínusz egyedik" napjának fellépője. Erre a rendezvény heti sajtótájékoztatójának meghívója utal.

“A Sziget mínusz egyedik napján zenésztársaival, eddigi munkásságának legjobb dalait előadva fellép az a magyar sztár, néha háttér- és olykor frontember, aki a nyolcvanas évek egyik sztárcsapatának sikerében vállalt jelentős szerepet” – szerepel a meghívón.

Geszti pályafutása elején a mostanában újra aktív Első Emelet szövegírója volt. A zenekar 1984 és 1990 között hét stúdióalbumot készített.

“Később alapított egy zenekart – folytatódik a meg nem nevezett előadó körülírása – , amely együttes rövid élete során 200 ezres példányszámban adott el lemezeket és többszörös telt házat vonzott a Budapest Sportcsarnokba”. Ez utóbbi információk a Rapülők nevű formációra utalhatnak, amelyben rapper-énekesként Geszti volt a frontember. A Rapülők két stúdiólemezt – Rapülők (1992), Rapeta (1993) – készített, mindkét album átlépte a 200 ezres eladott példányszámot, és 1994-ben a búcsúkoncerten négyszer töltötték meg a Budapest Sportcsarnokot.

“Majd egy újabb formációval jelent meg a hazai zenei piacon, és most is tervez valamit” – áll a fesztivál sajtótájékoztatójának meghívóján. (Az “újabb formáció” Geszti Rapülők utáni csapatára, a Jazz+Az-ra vonatkozhat.)

Hogy most mit tervez, az egyelőre nem ismert. A Sziget fesztivál mínusz egyedik napja idén augusztus 8-án lesz, amikor tehát várhatóan színpadra lép az Első Emelet, a Rapülők és a Jazz+Az is.

A hírt még sem a szervezők, sem az előadó nem erősítette meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik