Kultúra

Oktatáscentrum Csíksomlyón magyar pénzből

120 millió forintért épülhet gyermekfejlesztő otthon, elsősorban árvák megsegítésére.

Mintegy 120 millió forintból épül árva gyermekek elhelyezésére, oktatására szolgáló komplexum az erdélyi Csíksomlyón a magyar állam hozzájárulásával. A csíksomlyói Csibész Alapítvány gyermekházának szombati alapkőletételén jelen volt Bencsik János klíma- és energiaügyi államtitkár.

A projekt a nemzeti tulajdonban lévő energetikai társaságok támogatásával épülhet meg olyan cégek közreműködésével, mint a Magyar Villamos Művek (MVM) leányvállalatai, a Mavir és a Paksi Atomerőmű. Ezek összesen 50 millió forinttal adnak az ügyhöz.

A hátrányos helyzetű csángó gyermekek elhelyezése mellett különféle felnőttképzéseket is tartanak majd a házban. Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy a jövőben az ilyen kezdeményezésekből egyre több lesz, és a határon túli magyarokkal való kapcsolat tovább erősödik.

Gergely István, a csíksomlyói Csibész Alapítvány elnöke az MTI-nek elmondta: a tervek szerint egy év alatt sikerül majd felépíteni a mintegy 1100 négyzetméteres komplexumot, ahol körülbelül 50-70 árva, szociálisan hátrányos helyzetű gyermek nevelésével, a társadalomba való beilleszkedésének segítésével foglalkoznak majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik