Kultúra

Tiltakozó közleményt adtak ki a Nemzeti Színház színészei

Az aláírók szerint nem igaz, hogy a Nemzeti Színházról szóló politikai viták befolyásolnák a művészi munka színvonalát.

Kulka János, az egyik aláíró elmondta, hogy a közös nyilatkozat megfogalmazására egy Szőcs Gézával készített február végi interjú ösztönözte a művészeket. A Vasárnapi Hírekben a kultúráért felelős államtitkár arról beszélt, hogy “a Nemzeti Színház vezetőjének személye kapcsán ma már több negatív energia szabadul fel, mint amennyi tolerálható ahhoz, hogy normális művészi munka folyjon az intézményben”, ezért másnak kellene átvennie a színház irányítását.

Kulka szerint a közlemény “általában a színház védelmében, talán az elmúlt három évben elvégzett munka védelmében és Alföldi Róbert védelmében is született”.

“Magyarországon a Nemzeti Színház sajátos politikai erőtérben létezik”, áll a közleményben. “A politikus – jó esetben – néző, aki nézőként alakíthatja ki véleményét egy-egy színházi előadásról, és az előadás megszületéséhez vezető alkotófolyamatban nem vesz, nem vehet részt, hiszen nem ez a hivatása. […] Manapság mégis szembesülnünk kell azzal, hogy színházi tárgyú interpellációk születnek a parlamentben, tüntetés szerveződik egy művészi intézmény és annak vezetője ellen, amin éppen azok a szónokok a leghangosabbak, akikről lépten-nyomon kiderül, nem járnak a Nemzeti Színházba, nem nézik az előadásainkat, nem ismerik az itt folyó munkát.”

“Ezúton kívánjuk deklarálni, hogy a Nemzeti Színház körül kialakult közhangulat nem akadályozza a művészi munkát. Ezt támasztja alá az is, hogy a Nemzeti Színház három előadása is bekerült hazánk legrangosabb színházi fesztiválja, a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába”, írják közleményükben a Nemzeti Színház színészei.

A dokumentum pontos szövegét, valamint az aláírók névsorát elolvashatja itt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik