Kultúra

A tévében: félelmek, pánik, bűnök

Till Attila, Martin Scorsese, háborús bűnök, alkoholista télapó, félelmetes internet vár ránk ma este.

A szerda estét kétféleképpen kezdhetjük, egyrészt optimistán és jövőre koncentrálva, másrészt kissé cinikusan, a múltat fürkészve. Előbbiek válasszák Till Attila Pánik című filmjét, egy deklaráltan olyan alkotó középfajú, tisztességes, becsületes története ez, aki sosem akart filmes lenni, ezt a történetet a pánikbetegséggel a középpontjában szerette volna csak elmesélni – sehol semmi önmegvalósítás, mélyértelem, szerepzavar, önjelöltég, hiúság, egyszerűen csak történetmesélés, igazi tömegfilmes attitűd. Na, ebből kéne még több, azt pedig még nem is mondtam, hogy a főszereplő Gubík Ági ezért kapta meg a legjobb női szereplőnek járó díjat az (akkor még februári) 39. Filmszemlén. 21:00, Duna TV.
Mit érdemel az az ember, aki 1200 személyt fojt vízbe? Aki az Isten házába zár híveket, rájuk gyújtja, majd a kétségbeesetten menekülő élő fáklyákat egyszerűen lelövi? Akármit is, Herberts Cukurs, aki ezeket elkövette – és még tízezer ember haláláért volt felelős Lettországban – , a második világháború után sikeresne elmenekült a tett színhelyéről, és Brazíliában telepedett le. Cukurs nem volt tehetségtelen ember, jelentős eredményei voltak a repüléstudomány terén (hosszú távú repülés, géptervezés), ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy zsidókat öljön, amiért a Rigai Mészáros ragadványnév járt ki neki. További sorsát a Nácivadászok sorozat 21:00-kor kezdődő epizódja mondja el a National Geographicon.

A 90-es évek vége elég viharos volt, addig pl. nem volt tömeges internet- és mobiltelefon-használat, utána pedig lett. Elég hamar kialakult az internettel való riogatás szokása, aminek pesze volt némi alapja is, de az ez irányú filmes termékek általában rendelkeznek valami olyan tulajdonsággal, amit az együgyűség és az újtól való félelem keverékének lehet nevezni. Egy ilyen alkotás látható az m1-en, a címe is tipikus: A vágy hálójában. A történet arra játzik rá, hogy az interneten (illetve akkor még az Interneten) bárki megismerkedhet olyanokkal, akiket nem is ismer, és az olyan veszélyes, mert csupa őrült kering a világhálón, aki csak arra vár, hogy lerombolja az amerikaiaknak oly szent családi békét. Hogy ez prófécia vagy túlzott félelem volt az újtól, eldönthetik 21:50-től az m1-en.

Nem volt túlzott félelem, inkább csak emlék Martin Scorsese számára New York alvilága, amelyből annyi filmje táplálkozott, köztük az Aljas utcák is, melyben a rendező korai filmjeiben szinte kötelező kellék Robert De Niro mellett Harvey Keitel és a két Carradine fivér, David és Robert is játszott Amy Robinson mellett. Egy igazi klasszikus az amerikai mozi megújulásának idejéből a Filmmúzeumon 23:00-tól.

A nap filmje 23:15-kor érkezik, a Tapló Télapó magyar címe sajnos feláldozza a film kvalitásait egy olcsó szójáték oltárán, nem egy köpködős-fingós marhulást rejt, hanem egy mérgező szatírát, remek humorral, a filmes választásaiban megbízható Billy Bob Thorntonnal a főszerepben, aki egy alkoholista, bűnöző áruházi télapót alakít 23:15-től az RTL Klubon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik