Kultúra

Tarr Béla Berlinből bírálja a kormányt

A 61. Berlinialén Ezüst Medvét nyert A torinói ló című alkotás magyar filmrendezője a berlini Der Tagesspiegel online kiadásának nyilatkozott.

A liberális újság munkatársával beszélgetve az 55 éves rendező kifejti: magát szabad embernek tekinti, aki azonban “olyan országban él, amely már nem szabad. Magyarország az utóbbi húsz évben szabad volt, ami boldogságot jelentett, ám ez mára elmúlt. A magyar művészek tiltakoznak a kormány kultúrpolitikája ellen”, ennek a jele volt Schiff András zongoraművész nyilatkozata “a kormány és annak rasszista uszítása ellen”, valamint filmes alkotók tiltakozása munkafeltételeik tönkretétele ellen. Utóbbit 40 külföldi kolléga is aláírta.

Tarr szerint Magyarországon ma olyasmi történik, amit Németországban kulturális harcnak neveznek. “A kormány gyűlöli az értelmiséget, mert az liberális és ellenzéki, hazaárulóként szidalmazza annak tagjait. Heller Ágnest azzal vádolják, hogy pénzt lopott az államtól, holott 81 éves, és azt sem tudja mi a pénz.”

Arra a kérdésre válaszolva, milyen konkrét akadályok gátolják a filmes szakma munkáját, a rendező elmondta: “a kormány minden támogatást megvont a filmszakmától. A producerek fele már csődbe jutott, mozik zárnak be, nekem három produkciós tervemet jegelik, jóllehet a pénzügyi partnerekkel mindent előkészítettünk. Csakhogy az állami támogatásról aláírt ígéret már csak WC-papírt ér. Pedig a támogatási rendszer jó volt, még jobb is, mint a németországi. Az alapítvány kuratóriumát demokratikus úton, a filmszakma képviselői választották meg. Most egy kormányzati igazgatót neveztek ki, aki egyfajta cenzorként önhatalmúlag hozhat döntéseket.”

A német újságírónak arra kérdésére, foglalkozik-e azzal a gondolattal, hogy külföldre távozik, Tarr Béla leszögezte: “Magyar vagyok. Ez a kormány éppen most változtatja meg az alkotmányt, és húsz évnyi hivatali időre rendezkedik be. De mennie kell – nem pedig nekem.”

AJÁNLOTT LINK:

„Die Regierung muss weg. Nicht ich“ (Der Tagesspiegel)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik