Kultúra

Posztumusz ismerik el a Booker-díj örök vesztesét

Beryl Bainbridge brit írónő ötször is szerepelt a Booker-díj végső jelöltjei között, de az elismerést soha nem kapta meg.

A 2010-ben elhunyt szerző előtt most egy különleges, Best of Beryl elnevezésű díjjal tisztelegnek a Booker szervezői.

Beryl Bainbridge írónőt a “Booker nyoszolyólányaként” emlegették, mert bár mindig a közelében járt, az angol nyelvterület legrangosabb irodalmi díját soha nem kapta meg .

A brit írónőnél többször egy szerzőnek sem sikerült felkerülnie a legesélyesebbeket felvonultató szűkített listára: 1973-ban a The Dressmaker (A varrónő), 1974-ben a The Bottle Factory Outing, 1990-ben az An Awfully Big Adventure, 1996-ban az Every Man for Himself (Közelebb hozzád, Istenem) és 1998-ban a Master Georgie című könyvével került karnyújtásnyira a Bookertől.

Most az öt könyv közül a nagyközönség segítségével akarják kiválasztani a legjobbat. A Booker-díj honlapján kedden vette kezdetét a közönségszavazás, a győztes kötetet áprilisban jelentik be.

“Beryl nagyon is meg akarta nyerni a Booker-díjat, minden ellenkező kijelentése ellenére” – fogalmazott közleményében lánya, Jojo Davies. “Örömmel látjuk, hogy végre koszorúslányból menyasszony lett” – fűzte hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik