Kultúra

Howard Jacobson nyerte idén a Booker-díjat

Administrator
Administrator

2010. 10. 13. 13:06

A 68 éves író, kritikus, akinek humorral átszőtt regényei elsősorban arról mesélnek, milyen zsidóként élni a mai Nagy-Britanniában.
Korábban a témában:

Howard Jacobson The Finkler Question című kötetéért nyerte el a díjat. A könyv, amely a szerző szerint a szomorúság komédiája, az első humoros történet a Bookerrel jutalmazott regények között.

Howard Jacobson – 2002-ben és 2006-ban – már két kötetével is eljutott a “hosszú listáig”. Mint azt az író, akinek első regénye 27 évvel ezelőtt jelent meg, maga is megjegyezte: már azon tűnődött, elnyeri-e valaha a díjat.

“Szóhoz sem jutok. Szerencsére már korábban írtam egy beszédet. Még 1983-ban – ennyire sokat kellett várnom a díjra” – mondta Jacobson a kedd esti londoni díjátadón.

A The Finkler Question főhőse két zsidó özvegyember és tanáruk, akik az identitás és a veszteség kríziseit próbálják feldolgozni a szórakoztató, ugyanakkor meglehetősen sötét regény lapjain.

“Az én koromban nem is annyira az a lényeges, hogy mennyi pénz folyik be az ember bankszámlájára, hanem az, hogy olvasói legyenek. Nagyon, nagyon nehéz olvasókat szerezni” – mondja Jacobson.

Andrew Motion, a Booker-díjat odaítélő zsűri elnöke elmondta, hogy az öttagú bíráló bizottság keddi ülésén a hatos listát két kötetre szűkítették le, és a The Finkler Question végül 3-2 arányban győzött. Azt azonban a zsűri elnöke nem árulta el, hogy melyik volt a másik esélyes szöveg a kétszeres díjazott Peter Carey, Tom McCarthy, Damon Galgut, Emma Donoghue és Andrea Levy legutóbbi regénye közül.

Az első alkalommal 1968-ban kiosztott Booker-díjat annak idején azzal a céllal hozták létre, hogy az angolszász nyelvterület prózaírói is részesüljenek a francia Goncourt-díjhoz hasonló presztízsű elismerésben. Az eredetileg 21 ezer, ma már 50 ezer font pénzjutalommal és nemzetközi hírnévvel járó kitüntetést Nagy-Britannia, Írország és a Brit Nemzetközösséghez tartozó országok azon állampolgára kaphatja, akinek regényét az adott évben a legjobbnak ítéli a szakmai zsűri.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.