Kultúra

Október végéig átépítik a Szépművészetit

Kiírták a közbeszerzési pályázatot a budapesti múzeum térszint alatti bővítésének kivitelezésére.

Kétfordulós, tárgyalásos közbeszerzésen keres a Szépművészeti Múzeum vállalkozót az épület térszint alatti bővítésének kiviteli tervezésére, valamint az átépítés kivitelezésére.

Az új létesítmény területe 8870 négyzetméter.

A felhívásra február 23-ig lehet jelentkezni. Az ajánlatkérő március 9-ig választja ki azokat a cégeket, amelyek a második fordulóban ajánlatot tehetnek.

Az intézmény a bővítés első szakasza alatt, fél évig zárva lesz, a régi épületben ekkor hajtják végre azokat az átalakításokat, amelyek az új, földalatti szárny csatlakozása okán válnak szükségessé.

A mintegy négymilliárd forintos, zömében uniós forrásból megvalósuló beruházással közel nyolcezer négyzetméterrel bővül a múzeum. Az új épületszárnyban időszaki kiállítóterem, gyermekfoglalkoztatók, előadóterem, kávézó, étterem és egy múzeumi bolt kap majd helyet. Az átépítések érintetlenül hagyják a homlokzati főlépcsőt, illetve az új építészeti elemek nem takarnak majd ki sem a múzeumból, sem pedig a Hősök tere látványából.

A múzeum régi épülete október végén nyit ki újra, addigra az Állatkerti körút felől egy ideiglenes bejáratot alakítanak ki a nagyközönség számára.

Bár az épület zárva lesz, a Szépművészeti májustól szeptemberig még egy kiállítással készül. “A múzeum az európai uniós elnökségi év programjaihoz egy szabadtéri kiállítással járul hozzá. A projekt címe: Művészet a tavon”. A különleges tárlatra 25 kiemelkedő európai művészt kértek fel, akik egy-egy projektet “álmodnak meg” az addigra felújított Városligeti-tóra, ahol a látogatók csónakokkal is megközelíthetik majd a műalkotásokat.

A közbeszerzési felhívásra február 23-ig lehet jelentkezni. Az ajánlatkérő március 9-ig választja ki azokat a cégeket, amelyek a második fordulóban ajánlatot tehetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik