Kultúra

Van esély a megegyezésre a Sziget és a főváros között

Gerendai Károly a hétfői találkozó után azt mondta, pozitív hozzáállást érzékelt a városvezetés részéről.

A Sziget fesztivál főszervezője szerint közeledtek az álláspontok a rendezvény megtartásával, illetve a fizetendő közterület-használati díjjal kapcsolatban a budapesti városvezetéssel tartott hétfői megbeszélésen. Pénteken az ügyben újabb egyeztetést tartanak.

Tarlós István főpolgármester korábban arról beszélt, a Sziget szervezőinek – más rendezvényhez hasonlóan – díjat kellene fizetniük a terület használatáért. Az egy-másfél milliárd forintos lehetséges díj hírére a Sziget szervezői azonban jelezték, ilyen nagyságrendű díjat biztosan nem tudnak kifizetni.
A városvezetés szerint a díjakra azért van szükségük, mert az idegenforgalmi adó elosztását a parlament megváltoztatta, így jelentős bevételtől esnek el.

Gerendai Károly, a rendezvény főszervezője az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a hétfő délelőtti találkozón egyelőre az “elvekről” egyeztetett egymással a szervezők és a főváros, a díj konkrét összegéről nem.

A megbeszélésen részt vevő városvezetők azon is gondolkodtak, hogy a nemzetközi rendezvényből a fővárosnak, illetve a város cégeinek hogyan lehetne bevételük. Például felvetődött, hogy a heti jegyet vásárlók belépőjébe be lehetne építeni a BKV-szolgáltatást is, így ez a fővárosi cégnek többletbevételt hozhat.

Gerendai Károly hozzátette, hogy a találkozón részt vevő városházi vezetők hozzáállása alapvetően pozitív volt, és már látható a fény az alagút végén.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik