Kultúra

Gödöllőn átadták a felújított Művészetek Házát

A magyar EU-s elnökség idején a szomszédos Királyi kastélyban zajló diplomáciai eseményeknek ez a vasárnap átadott intézmény lesz a sajtóközpontja.

Az átadási ünnepség előzményeiről Péterfi Csaba, a városi önkormányzat kommunikációs igazgatója arról tájékoztatott, hogy Gödöllő önkormányzata 900 millió forint uniós pályázati pénzt nyert el fejlesztésekre. Ezen összeg feléből modernizálták az 1981-ben épült, elavult épületet, amely a közelmúltig művelődési központként funkcionált.

A felújítás során nemzetközi sajtótájékoztatókra is alkalmas konferenciatermet, tolmácsfülkéket, irodákat alakítottak ki, ahol a tudósítok dolgozhatnak majd. A szomszédos kastélyban ugyanis januártól fél éven át az EU elnökséggel kapcsolatban 40 tanácskozást tartanak majd, de itt lesz a színhelye többi között a keresztény-zsidó-iszlám nemzetközi konferenciának is. A Duna TV számára külön helyiséget rendeztek be, e tv-társaság lesz ugyanis az események fő közvetítője – tette hozzá.

A Művészetek Házának a fűtését is korszerűsítették. Az emeleten lévő színházterem viszont egyelőre nem üzemel, a terv szerint – amennyiben lesz rá pénz – később látnak hozzá a felújításhoz.

Az EU-s forrás másik feléből a Fő tér korszerűsítését finanszírozták, a jelenleg is tartó munkálatok egyes fázisait nyomon követő fotókiállítás is nyílt vasárnap a városházán. A kommunikációs igazgató tájékoztatása szerint nagyszabású munkáról van szó. A feladatot hátráltatta, hogy 70-es években elkészült tér alatt futó közműcsöveknek hiányzik a dokumentációja, ezért csak hosszadalmas, tapogatózó feltárással lehetett a nyomvonalakat megtalálni. Az új tér így némi csúszással jövőre készülhet el. Üde látványt nyújt majd a sok zölddel, a korhű kandeláberekkel, szökőkúttal, padokkal. A tér egyben szabadtéri zenei és színházi rendezvények megtartására is alkalmas lesz, így még inkább felpezsdülhet Gödöllő kulturális élete – mondta Péterfi Csaba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik