Kultúra

Megvonták a Mozgókép Alapítvány pénzét

Üres marad a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) kasszája.

A parlament elutasította a kulturális és sajtóbizottság fideszes elnökének, L. Simon Lászlónak (a képen) a módosító indítványát, amely 3,5 milliárd forint többletforrást adott volna az alapítványnak – írja a Népszava. Az MMK idei költségvetése 5,12 milliárd forint volt. A szaktárca és a közalapítvány korábbi szerződése értelmében 2011-ben 6,4 milliárd lenne a költségvetés. A parlamenti döntés után az MMK 1 milliárd 30 millió forinttal gazdálkodhat.

L. Simon László a Népszavának elmondta, korábban egyeztetett indítványáról a miniszterelnökkel, aki “elkötelezett a magyar film ügyében, de – egyetértve a frakcióval – nem az MMK-val képzeli el a filmszakma támogatását”.

A Magyar filmművész Szövetség főtitkára a helyzetet tragikusnak nevezte, a támogatás elvonása gyakorlatilag a teljes összeomlást jelenti. “Minden folytonosság megszakad, mindent elölről kell kezdeni. Ezzel bukik az Európai Unióval egyeztetett filmtörvény és támogatási rendszer, mert ezek szerint a fő elosztó szerv már nem az MMK, ami pedig sarkalatos pontja volt a kormány és az EU közötti megállapodásnak” – mondta Szomjas György.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik