Kultúra

Milliárdokat nyúlt le a Mozgókép Közalapítvány volt vezetése

A jelenlegi elnök fiatal filmeseknek beszélt erről nyáron. Szavait hangfelvétel őrizte meg, amely az Index.hu birtokába jutott.

Nyáron fiatal filmeseknek beszélt Kőrösi Zoltán, a Magyar Mozgókép Közalapítvány elnöke az MMKA adósságait feltáró gazdasági audit eredményéről. Kőrösi Zoltán januárban vette át az alapítvány vezetését, utána derült fény arra, hogy az utóbbi évek során felhalmozott 7,3 milliárd forintos adósságon túl további pénzek folytak el a filmfinanszírozásra adott állami keretből.

A júniusi filmes megbeszélésről hangfelvétel készült, amely az Index.hu birtokába jutott.

A Kockás papíron tologattak milliárdokat című összeállítás szerint a nyári hangfelvételen Kőrösi Zoltán az MMKA átvilágítása után büntetőjogi felelősségre vonás lehetőségét is emlegette, az audit által feltárt súlyos helyzetről azonban a jelenlegi vezetés nem akarta tájékoztatni a sajtót. Ennek oka, hogy a kormány – a közalapítvány átláthatatlan gazdálkodására hivatkozva – egyébként is a filmfinanszírozási rendszer teljes átalakítására törekszik, az audit eredményeinek nyilvánosságra kerülése pedig könnyen a megszüntetés szélére sodorhatná az amúgy is nehéz helyzetben lévő MMKA-t.

A vizsgálat lezárulása után a közalapítvány mindössze egy rövid összefoglalót adott ki. Az Index.hu birtokába került hangfelvételen Kőrösi Zoltán többek közt az MMKA korábbi gazdasági vezetőségének visszaéléseiről, milliós könyvelői és szakmai ellenőri fizetésekről, a felesége nevében számlázó gazdasági vezető 2,5 milliós havi járandóságáról, a kereteket messze meghaladó, milliárdos működési költségekről beszél.

További részletek – a kiszivárgott hangfelvétellel együtt – a Magyar Mozgókép Közalapítvány helyzetéről az az Index.hu cikkében olvashatók.

AJÁNLOTT LINK:
Kockás papíron tologattak milliárdokat (Index.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik