Kultúra

A tévében: magány – Lennon 30 éve halott

Ma a magány lesz tévéajánlónk vezérfonala – Mark Chapman golyója 30 éve oltotta ki John Lennon életét

„Hazamegyek a mamához!” kiáltotta Jane, ám rá kellett jönnie, hogy az Azori-szigetekről mindezt egy kissé komplikált megvalósítani. Ha van hely, ami mindentől távol van, az ez a portugál domínium valahol Európa és Amerika között, a hetedik saroknál balra. Az Úton Amerika felé című dokumentumfilm az m2-n 13:45-től ezt a helyet mutatja be, ahol a régi vicc szereplői is megpihenhettek, majd Pistike ismét feltehette a kérdést, „Anyu, messze van még Amerika?” „Nem, nem, Pistike, ússz csak tovább.”

A sport is magányos dolog, leginkább a magára hagyott játékos összpontosítását és koncentrációját folyamatosan tesztelő tenisz, de a snooker is ilyen (a héten Egyesült Királyság bajnokság pontszerző verseny van Telfordban), és a kézilabda is, jóllehet, az csapatsportág. Általában minden sportban van szerepe a magánynak, amikor ellövöd, ráfordulsz, bevállalod, lesre állítasz, nyesel. És hiába tombol/ül halálos csöndben ott 15, 300, 5000, 156 000 néző, egyedül vagy. A magyar női kézilabda-válogatott ma Franciaországgal találkozik, egyik legkeményebb csoportellenfelünkkel. Reméljük, hogy folytatódik a jó EB-szereplés, és ahogy tegnap a szlovénokat, ma a franciákat is megverjük, vagy megszorongatjuk. Mindezt 18:00-tól a sport1 közvetíti.

Magányos a beteg ember is, nekik nyújt kapaszkodót a Discovery Channel azzal, hogy 19:00-től leadja az Állítólag… következő epizódját, amely arra keresi a választ, hogy vajon a megfázás zárt térben tényleg terjed-e (lehet, hogy nem ez lesz a legmozgalmasabb epizód, egyébként a választ mindenki tudja).

Ki magányos még? A korszakos zsenik tán? Ma történt 30 éve, hogy John Lennont egy bizonyos Mark Chapman agyonlőtte a New York-i dakota-ház előtt. Amikor a zenének még voltak személyiségei, akik gondoltak dolgokat, kimondták őket, hatással voltak, nem pedig médiajelenlétben, sikerben tudtak csak gondolkodni. Nem véletlen, hogy épp Lennonnak kellett meghalnia, hisz az ő szabad és zabolázhatatlan szellemisége sokaknak nehezen feldolgozható jelenséget volt. John Lennonról a Filmmúzeum az Imagine – John Lennon című filmmel emlékezik meg 21:00-tól

Aki viszont nem az értelmetlen pusztításra akar fókuszálni, annak a Lucien Hervé című dokumentumfilmet ajánljuk a Duna TV-n 21:15-től. A magyar származású művész 100 éve született, s ez a film körbejárja a személyét éppúgy, mint technikáját, szokásait, kedvenc témáit.

Van még egy opció az estére, az értelmetlen pusztítás maga, egy film, melyben olyan szuperhősök feszülnek egymásnak, mint az 1993-ban még botox nélkül próbálkozó Sylvester Stallone és Wesley Snipes, de Lenina szerepében a hamvas Sandra Bullock is látható lesz. A Pusztító 21:20-tól indul az RTL Klubon, nála nincs is magányosabb, főleg a film végére, amikor már mindenkit kipusztított.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik