Kultúra

Vörösiszap-katasztrófa: csekély érdeklődés a jótékonysági árverésen

A vörösiszap-katasztrófa áldozatainak megsegítésére tartott aukción csak minden tizedik kép talált gazdára.

Wittek Zsolt, az aukciót szervező budapesti Művészház Galéria vezetője elmondta: a körülbelül 40-50 festő által felajánlott csaknem 100 kép közül csupán 10-et vitt el az összesen 5 licitáló. Így is volt eredménye az árverésnek, 200-300 ezer forintot át tudnak utalni a jótékonysági alapba.

A galéria vezetője elmondta: a felkínált csaknem 100 kortárs alkotás között főleg festmények, grafikák szerepeltek, de volt két szobor is. A művészek egy része az alkotásáért kapható teljes összeget, más részük a felét ajánlotta fel a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak. Az elkelt alkotások között voltak olyanok, amelyek ismert kortárs művészek munkái, így például Bernáth András, illetve Fehér László alkotásai, de a jelenlévők licitáltak kevésbé ismert művészek alkotásaira is.

Wittek Zsolt szerint két oka is lehet az érdektelenségnek. Egyrészt az utóbbi időben általában is csökkent a művészeti aukciók iránti érdeklődés, másrészt a kortárs festmények egyébként is kevesebb embert mozgatnak meg. Remélik azonban, hogy a kifejezetten alacsony kikiáltási ár miatt még lesz érdeklődő, ezért egy hétig még meg lehet venni a felkínált műveket a belvárosi Művészház Galériában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik