Kultúra

A sikerlisták élén Susan Boyle

Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is a lemezeladási lista első helyére került Susan Boyle skót énekesnő második albuma.

Ezzel ő lett az első női előadó, aki egy éven belül két lemezzel is listavezető lett a két országban – jelentette be csütörtökön az énekesnő kiadója.

Boyle új albuma vasárnap, pár nappal megjelenése után lépett a brit lemezlista első helyére, és szerdára már az Egyesült Államokban is listavezető lett – közölte a Sony Music. Előző albuma, amely 2009 novemberének végén jelent meg, szintén az eladási lista első helyére került mindkét országban. Ezt az eredményt eddig csak a The Monkees (1967) és a Beatles (1969) tudta elérni.

A 49 éves Boyle egy brit tehetségkutató műsorban, a Britain’s Got Talentben tűnt fel, és szinte egyik pillanatról a másikra világszenzációvá vált, amikor elénekelte az Álmodtam egy álmot című számot a Nyomorultak című musicalből. A 2009-ben megjelent I Dreamed A Dream című albumából nagyjából kilencmillió darabot adtak el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik