Brigitte Ollier, a francia Libération című lap kritikusa úgy érzi, hogy a Budapesten 1894-ben született és 1985-ben New Yorkban elhunyt fotós minden képe megérinti a látogatót, és a retrospektív tárlat – amely a Tülériák kertjében található Jeu de Paume-ban tekinthető meg február 6-ig – valójában száz év érzéseit öleli fel.
André Kertész nem a valóság riportere: a megélt érzéseket közvetíti, azt osztja meg a nézőkkel, ami éppen lekötötte a saját figyelmét, s ezért a látogató úgy érzi, mintha a felvétel pillanatában ott állt volna a fotós mellett. Ezzel a ritka képességgel rendelkezett Kertész, aki felvételeinek témáit nem tette szigorú keretbe, hanem mindig nyitott ajtót hagy az elvonatkoztatásra, a továbbgondolásra – írta a kritikus.
Kertész témáit – például egy alvó fiút, a párizsi Luxembourg-kert székeit, egy kanapén elnyúlt táncosnőt, az utcákat, az éjszakát, a bárányokat – a legnagyobb egyszerűséggel választotta ki. Ugyanakkor kiváló szakember is volt: riportsorozatokat készített magazinok és francia divatlapok megrendelésére.
A tárlat a magyarországi miniatűrök bemutatásával kezdődik, majd a híres Torzítások sorozaton át úgy követheti a látogató Kertész pályafutását, mintha egy régi barátjáról lenne szó. A fotókat meghatározza egy sajátos melankólia, amely a New Yorkba érkezéskor tűnik csak el. A Párizsról nosztalgiával készült képek után az amerikai felvételekről a magány tükröződik inkább.
“André Kertészt királyként ünnepli a Jeu de Paume. Minden a rendelkezésre áll, a falakon, a fotókon, a vitrinekben, a magazinokban, a képeslapokon. Mi hiányzik? Ő maga! És mint egy teljesített vágy, a kiállítás végén egy kétperces kisfilmben meg is jelenik” – írta a Libération.
