Vitathatatlanul az Édesnégyes a legérdekesebb műsor mostanság, írtam pár napja a tévéajánlóban, még akkor is, ha a koncepció és a megvalósulás rengeteg kérdést vet fel. Manapság celebektől zsizseg a képernyő, akiket, ugye, az különböztet meg a sztároktól, hogy nincsenek/nem feltétlenül vannak különleges adottságaik, képességeik, tehetségük, egyszerűen valami miatt (tücsökevés, nyilvános meztelenkedés stb.) médiaszabatosak lettek. A celebség tehát a földre szállt sztárság (demokratizálódik a kultúra stb.), ám ezzel egy időben mindezért fizetni is kell – a celebeknek oda kell adniuk a magánéletüket (hisz pont ezért lehettek celebek). A magánélet felparcellázása, műsorrá, show-vá konvertálása testesül meg az Édesnégyes egészen bizarr alapötletében.
Van tehát egy közepesen ismert valaki (Kozso, Szabó Zsófi, Majka, Szorcsik Viki, Zana József, Cseke Katinka, Edit asszony – utóbbi kettőt már celebnek is nehéz nevezni, elvégre névről alig ismeri valaki őket) kell, hogy négy nap alatt négy jelentkezőből kiválassza az igazit. Igazán nagy nevek nyilván azért nincsenek, mert 1, van valakijük, 2, nem így lesz valakijük, nem vállalják be. Mert már ez is izgalmas – ki mennyire meri-tudja-akarja belehelyezni a szituációba. Egy olyan teljességgel műanyag helyzetbe, amely során mégis testi kontaktus keletkezik, fizikai együttlét alakul ki, beszélgetések zajlanak. A celeb kérdése: milyen maszkot húzok? A versengőké: milyen taktikát választok? Indulhat a szerepjáték.
És aztán mi következik az elmélet után. Akármennyire is megrendezett és művi a szituáció, le-lehull a lepel. Majka a kültelki macsót alakítja, akiért a lányok rengeteg dologra hajlandóak (megjegyzendő, hogy ma magyar produkció valamikori szexipari dolgozók nélkül nem létezhet), de érezhetően az ózdi rapper is fél tőlük, választása is a legfajsúlytalanabbra esik. Szorcsik Viki belevaló csaj, aki végül amellett a férfi mellett dönt, aki eleinte leginkább egy fülét-farkát behúzó, versenyezni nem hajlandó, esetleges vereségét eleve megmagyarázó alakként tűnik biztos vesztesnek. A versengő férfiak pokolian szenvednek, hogy az általuk férfiasnak tartott szerepeket játsszák (hol fatalisták, hol modortalanok), a nők pedig a női szerepeket értik félre: gyakran alárendeltek, közönségesek. Zana József nem ér rá hátrafordulni az eszméletét vesztő egyik versenyző felé, fontosabb, hogy begyújtsa a gázt. Cseke Katinka választottja az utolsó nap előtti randin durvább volt, mint egy lópokróc.
Emberi hibák, igyekezet, emberi őszintétlenség és emberi zavar, kétségbeesett kapálózás – ez teszi érdekessé tehát az Édesnégyest, amely persze a kukkolás minősített esete. De hát, valljuk be, kukkolni jó.
