Kultúra

Ledobálták a színpadról a Guns n’ Rosest

Folytatódtak a botrányok az együttes turnéján: Dublinban üvegekkel hajigálta meg a közönség Axl Rose-ékat. Az ok megint a csapat késése volt.

A beszámolók szerint a hétvégi Reading és Leeds fesztiválokon is jelentős csúszással színpadra lépő, ezért műsorát befejezni nem tudó, majd fenyegetőzésbe és sárdobálásba kezdő zenekar az ír fővárosban is egy (mások szerint másfél) órás késéssel állt színpadra, amit a publikum először skandálással majd dobálással jutalmazott.

Axl Rose már a második számot, a Welcome to the Jungle-t leállította, és azt mondta a közönségnek: „Szeretnénk jól érezni magunkat. Ha ti nem, csak szóljatok, és elmegyünk”. Mivel a dobálás folytatódott, Rose hamarosan be is váltotta ígéretét: a banda néhány perc múlva levonult a színpadról.

Hogy ezután mi történt, arról egymásnak ellentmondó beszámolók láttak napvilágot. A Billboard.com értesülései szerint a zenekar egyáltalán nem tért vissza, míg az NME online azt írja, hogy a szervezők kikönyörögték a folytatást Rose-nál, így az együttes 35 perc múlva ismét megjelent a pódiumon és végigjátszotta a műsorát, de eddigre a közönségből már sokan távoztak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik