Kultúra

Sikeres volt a Könyvfesztivál

Elégedett a rendvezvénnyel a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke, miközben idén a könyvpiac minden fontos mutatója csökkenést mutat.

A díszvendég Ámosz Oz izraeli író magyarországi látogatásához kapcsolódó rendezvények, az európai elsőkönyvesek fesztiválja és gyermekprogramok voltak a legnépszerűbbek – közölte Barna Imre, a rendezvényt szervező MKKE elnöke, az Európa Könyvkiadó igazgatója hétfőn az MTI-vel.

A XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál látogatóinak száma elérte a hatvanezret – tavaly is körülbelül ennyien voltak -, az érdeklődőket a négynapos rendezvényen több mint ötvenezer kötet, közöttük kétszázötven erre az alkalomra megjelent újdonság, és 25 ország félezernyi kiállítója várta.

“Ámosz Ozra nagyon sokan voltak kíváncsiak. Most először fordult elő, hogy a Budapest nagydíjas szerző új könyvét az első két napon valósággal szétkapkodták” – fogalmazott Barna Imre.

Mint megjegyezte, a könyvfesztivál az olvasók és a kiadók számára is ünnep, így az itteni forgalom nem tükrözi pontosan a könyvszakma problémáit, például azt, hogy a könyvpiac szinte minden fontos mutatója csökkenést mutat.

“Nem lepődnék meg, ha a fesztivál forgalmi adataiban visszaköszönnének a hétköznapokban tapasztalt kedvezőtlen folyamatok” – tette hozzá az elnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik