Amerikai lapértesülések szerint az olasz hatóságok tudtak az akcióról és együttműködtek a CIA azon – azóta körözés alá vett – ügynökeivel, akik elrabolták és Kairóban hónapokig kínozták Abu Omar imámot.
Elfogadták Spanyolországban azt a törvényt, amely szerint az egynemű párok nemcsak összeházasodhatnak, de örökbe is fogadhatnak. A rendelkezés ellen rengetegen tiltakoztak Madridban, és a katolikus egyház is szót emelt - írja a Corriere della sera.
A skandináv régió legnagyobb fapados légitársasága jöhet létre, ha - mint tervezi - az izlandi tulajdonú, de koppenhágai központú Sterling légitársaság összeolvad az ugyancsak dán Maersk Air légitársasággal, amely jobbára kedvező árú charter járatokat üzemeltet.
Horvátország GDP-je 1,8 százalékkal bővült az idei első negyedévben, éves összevetésben – közölte a horvát statisztikai hivatal. A tavalyi utolsó negyedévben még 3,6 százalékkal bővült a gazdaság.
Az izraeli hadsereg zárt katonai övezetté nyilvánította a Gázai övezetben lévő zsidó telepeket, miután a felszámolásukat ellenző szélsőséges zsidók összecsaptak izraeli katonákkal.
Európa nagy részére nyári viharok törtek szerda este az utóbbi napok nyomasztó hősége után. Németországban, Hollandiában és Svájcban is komoly anyagi károkat okozott az ítéletidő.
A legnagyobb európai internetszolgáltató, Deutsche Telekom leánycége, a német T-Online 61,5 millió euróért felvásárolja a spanyol Albura hálózatüzemeltetőt. A vételi árban a cég átvett adóssága is benne van.
Luxemburg, Málta, Ciprus és Csehország egyelőre nem él annak a "gondolkodási időnek" a lehetőségével, amelyet a június 16-17-i csúcstalálkozón teremtettek meg az állam- és kormányfők az Európai Unió alkotmányának ügyében.
A túlzott államháztartási hiány miatt eljárás megindítását javasolta Olaszország ellen az Európai Bizottság szerdán, de két évet adott Rómának a korrekcióra a megreformált stabilitási paktum értelmében.
Elmaradt a várt nagy csata a Konföderációs Kupa frankfurti döntőjében: a brazil labdarúgó-válogatott 4-1-re kiütötte az argentin együttest. A dél-amerikai szupercsapatok mindig kemény presztízscsatát vívnak, de ezúttal túlságosan nagy volt a különbség.
A Külügyminisztériumba kérették szerdán a budapesti szlovák nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét, hogy a hírügynökségi jelentések pontosítását kérjék Eduard Kukan szlovák külügyminiszter nyilatkozatát illetően, amelyet a szlovák misszióvezetői értekezleten a magyar-szlovák kapcsolatokról tett.
Silvio Berlusconi olasz kormányfő bejelentette, hogy az általa vezetett jobbközép pártszövetség miniszterelnök-jelöltjeként indulni kíván a 2006-os parlamenti választásokon.
Zsidó telepesek izraeli katonákkal, majd palesztinokkal csaptak össze a Gázai övezet egyik településén szerdán. A telepesek Izrael Gázai övezetből tervezett kivonulása ellen tiltakoztak.
Húszmillió eurós (4,96 milliárd forintos) beruházással bővíti hűtőgépgyártó kapacitását nyíregyházi gyárában az Electrolux. A cég ezzel 160 új munkahelyet teremt – írja a Világgazdaság.
George Bush amerikai elnök elrendelte a tömegpusztító fegyverek kifejlesztésére irányuló iráni, észak-koreai és szíriai törekvésekben közreműködő külföldi cégek, bankok, illetve személyek egyesült államokbeli javainak a zárolását.
Október 3-án megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások Törökországgal, ha Ankara addigra teljesíti a megszabott feltételeket - javasolja az Európai Bizottság, amely 2014 előtt nem lát lehetőséget az eurázsiai ország taggá válására – írja a Népszava.
A Versenytanács megállapította, hogy a finn Kemira csoport és a belga Tessanderlo csoport vállalkozásai Magyarországot érintően piacfelosztó és áregyeztető megállapodásban vettek részt – közölte a GVH.
Tíz napon belül munkához lát az a német-magyar vegyes bizottság, amelynek feladata a Németországban működő magyar cégek jogi helyzetének tisztázása lesz.
A természeti csapások által okozott kár kétharmadával is nőhet, ha nem tesznek semmit a kormányok a globális felmelegedés ellen – áll egy angol biztosítói jelentésben.