Nagyvilág

Der Standard: Magyarország problémás eset

Több mint egy kémkedési eset címmel közölt kommentárt szombati számában a Der Standard című liberális osztrák lap a magyarországi adatgyűjtési ügyről.

A jegyzet szerzője elöljáróban megjegyezte, hogy a történtekben fellelhető az összes kellék, amely egy James Bond-film forgatókönyvéhez szükséges. Röviden ismertetve az ügy hátterét úgy vélekedett, hogy ami végül is kiviláglik: az eset eddig elsősorban a magyarországi politikai osztály állapotáról árulkodik.

“A szocialisták hazaárulást és kémkedést vetnek az ellenzék szemére, és a demokrácia veszélyeztetéséről beszélnek” – áll az írásban, amely szerint viszont bizonyítékul semmit vagy alig valamit mutatnak fel. Úgy tűnik, hogy fokozatosan ez válik normálissá a politikai érintkezésekben az országban: a szocialisták és a konzervatívok a legsúlyosabb bűncselekményekkel vádolják egymást, és kölcsönösen kétségbe vonják a másik legitimitását – húzta alá a kommentár.

A Fidesz például rendszeresen elhagyja a parlament üléstermét, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök emelkedik szólásra. Egyedülálló elutasítása ez a vitának egy demokráciában.

A szerző felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország két éve a szélsőjobboldali erőszak miatt is a szalagcímekbe kerül.

Lényegében senki sem tudja, hogy miért erősödhettek meg ennyire a szélsőséges csoportok a jómódú országban – írta. – A két nagy párt magatartása gondoskodik arról, hogy ezeknek a demokráciaellenes erőknek az utánpótlása még hosszú ideig ne apadjon el. Magyarország problémás esetté válik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik