Nagyvilág
Élő
Közel kétszáz olyan technológiai cég működik ma Ukrajnában, amelyek már az 2022-ben indított orosz katonai invázió kezdete után jöttek létre.
2024. 07. 18. 10:53
Élő
A héten megalakult új Európai Parlament szerdai strasbourgi plenáris ülése elfogadta első hivatalos állásfoglalását, amelyben a testület képviselőinek többsége továbbra is Ukrajna határozott támogatását szorgalmazza.
Élő
A hivatalos nyilvántartásban jelenleg 42 ezer eltűnt ukrán állampolgár szerepel – közölte szerdán Dmitro Bohatyuk, az ukrán belügyminisztérium illetékes főosztályának vezetője az Ukrinform állami hírügynökséggel.
Élő
Németország a felére csökkenti jövőre az Ukrajnának szánt katonai támogatását – írja a Reuters hírügynökség az általuk látott 2025-ös költségvetési tervezetre hivatkozva.
2024. 07. 17. 13:21
Élő
Az IDF gázai hadműveletei olyan feltételeket teremtettek, amelyek szükségesek a túszok visszatéréséről szóló megállapodás eléréséhez, ami jelenleg a legfőbb erkölcsi kötelesség
2024. 07. 17. 12:27
Élő
Az izraeli légierő huszonöt „terrorista célpontot” támadott a Gázai övezetben az elmúlt nap folyamán – közölte az izraeli hadsereg.
2024. 07. 17. 09:48
- 22:37 Szerződést bontott orosz csapatával Sztanyiszlav Csercseszov
- 22:19 Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszüntették Feledy Botond megbízatását a külügyi intézet élén
- 22:06 Rangadót nyert a Kecskemét és élre állt az NB II-ben
- 21:38 Ezek voltak a nap legfontosabb hírei
- 21:26 Telex: ráállították a készenléti rendőrség fejvadászait a szökésben lévő Matolcsyékra
- 21:00 A párom anyja lettem? – így öli meg a vágyat a párkapcsolati szereptévesztés
- 20:46 Itt az új tankerületi vezetők listája: a kormány 60-ból 55 igazgatót lecserél, a többi helyet újrapályáztatja
- 20:36 Egy nappal a BL-meccsük előtt dobták ki az edzőt
- 20:26 Németországban és Ausztriában is találtak életveszélyes tárgyakat halloweeni édességekben
- 20:16 200-nál is több második világháborús robbanótestet találtak egy budapesti építkezésen
- 19:57 Magyar Péter négy éve még gratulált és hosszú folytatást kívánt Ókovács Szilveszternek
- 19:49 WSJ: Trump felajánlotta Putyinnak, hogy amerikai közvetítéssel újra árulhatna gázt Európában
- 19:47 A tanár hangja pénteken már nem mindig jut el az utolsó padig
- 19:40 Torokfájás a síelés előtt: ugrott a hétvége?
- 19:21 Torokfájás: az első jeleknél már érdemes lépni
- 20:46 Itt az új tankerületi vezetők listája: a kormány 60-ból 55 igazgatót lecserél, a többi helyet újrapályáztatja
- 11:47 Nem akármilyen páncélszekrényekre bukkant az NVVH Seszták Miklós otthonában
- 11:52 Eladhatatlan a letartóztatott osztrák ingatlanmágnás 32 milliárdos luxusvillája
- 15:02 Fidesz: Sonnevend Pál nem lehet az Alkotmánybíróság elnöke
- 15:10 Már öten találtak szöget, csavart, drótot és tűt a gyerekek halloweeni édességeiben Gyömrőn és Péteriben – büntetőeljárás indult
- 15:17 Tarr Zoltán megszüntette Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaház élén
- 16:33 Még az Arsenal-szurkolók is Szoboszlai Dominikot dicsérik
- 12:26 Egy negyvenes anyuka meghalt, egyéves gyermeke megsérült a Bögöténél történt balesetben
- 16:07 Ókovács Szilveszter reagált a menesztése hírére
- 15:27 Nagy Ervin Ókovácsról: Havi 4,8 millió forint sem volt elég… külön prémiumokkal emelte a saját fizetését
