Nagyvilág
Élő
Az EU Tanácsa megállapodott, hogy szankciókat vezet be hat észak-koreai természetes személy és három szervezet ellen, mert részt vesznek Phenjan illegális fegyverprogramokkal kapcsolatos tevékenységeiben és Oroszország Ukrajna elleni agresszív háborújának támogatásában - jelentette be a brüsszeli testület pénteken.
2024. 05. 31. 15:57
Élő
Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) főtitkára azt szeretné, ha a szövetség tagállamai közös többéves kötelezettséget vállalnának, hogy a jövőben évente úgy, mint eddig, legalább 40 milliárd euróval fogják támogatni Ukrajnát, és ezt a terhet egyenlő mértékben osztanák el egymás között.
Élő
Hétfőn reggel öt fiatal izraeli telepes érkezett a Tarqumya ellenőrzőpontra, Hebrontól nyugatra, Ciszjordániában.
2024. 05. 31. 14:43
Élő
A megváltozott helyzethez való stratégiai igazodás jegyében döntött úgy a német kormány, hogy megengedi Ukrajnának a Németország által szállított fegyverek bevetését oroszországi katonai célpontok ellen, jelentette ki pénteken Chisinauban Boris Pistorius német védelmi miniszter a moldovai hivatali kollégájával folytatott találkozóján.
Élő
A német kormány felhatalmazta Ukrajnát, hogy Németország által szállított fegyvereket vessen be oroszországi katonai célpontok ellen – jelentette be pénteken Berlinben Steffen Hebestreit kormányszóvivő az MTI tudósítása szerint.
Élő
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette pénteken, hogy Svédországban tartózkodik, hogy több fegyvert kérjen öt észak-európai szövetségesétől az orosz támadás ellensúlyozására.
Élő
Az izraeli hadsereg közölte, hogy csapatai befejezték a műveleteket a Gázai övezet északi részén fekvő Kelet-Dzsabalíjában, miután a több mint 200 légicsapást is magában foglaló, többnapos harcok során 10 kilométernyi alagutat és több fegyvergyártó telepet semmisítettek meg.
2024. 05. 31. 12:04
Élő
A moldovai parlament csütörtökön elítélte az Ukrajna elleni orosz háborút, és népirtásnak nevezte, ahogy Moszkva a megszállt területeken a gyerekekkel bánik.
Élő
A külügyminisztérium a hónap elején meghamisított egy jelentést, hogy felmentse Izraelt a felelősség alól a Gázába irányuló humanitárius segélyek beáramlásának megakadályozásáért, felülbírálva saját szakértőinek tanácsát - állítja egy volt magas rangú amerikai tisztviselő, aki a héten lemondott.
2024. 05. 31. 09:46
Élő
Ismét támadásokat intézett a brit és az amerikai légierő a jemeni húszi lázadók katonai létesítményei ellen – számolt be az MTI.
Élő
A szlovén kormány csütörtöki ülésén határozatot fogadott el a palesztin állam elismeréséről, és végső jóváhagyásra a parlament elé terjesztette – közölte Robert Golob szlovén kormányfő a kabinet ülését követően.
2024. 05. 30. 17:32
Élő
Eljött az ideje annak, hogy a NATO átértékelje a tagállamok által Ukrajnának nyújtott katonai segítség felhasználásának feltételeit – jelentette ki Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára csütörtökön Prágában, a szövetség megalakulásának 75.
2024. 05. 30. 17:09
Élő
Oroszország növeli katonái létszámát a kelet-ukrajnai Harkiv megyében, de ezek az erők nem elegendőek egy teljes körű offenzívához – jelentette ki Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka csütörtöki Facebook-bejegyzésében.
2024. 05. 30. 15:45
- 08:35 Bár András herceg tagadta, egy új Epstein-email alapján valódi a 17 éves Virginia Giuffre-vel készült képe
- 08:28 Lecsaptak a kőbányai drognagyira és unokáira
- 08:11 FBI segítségével csaptak le három magyar fiatalra, akik százmilliókkal húztak le Amerikában élő befektetőket aranylapokkal
- 08:02 Bor helyett klóros fertőtlenítőt töltött a pultos egy nő poharába, maradandó fogyatékosságot okozott
- 07:56 Közös fotó készült Gáspár Győzőről, Gáspár Evelinről és Tóth Gabiról, még az Orbán-firka is előkerült
- 07:48 Medián: Magyar Pétert újra többen tartják alkalmasnak miniszterelnöknek, mint Orbán Viktort
- 07:41 Paradoxon Park néven építhet vidámparkot az egyik leggazdagabb magyar
- 07:29 Ezer sebből vérzik a levélszavazás
- 07:24 Ferenc eltippmixezte a rábízott munkabért, felpakolt néhány lezárt autót a platóra, hogy pénzhez jusson, de gyorsan utolérte a sors
- 07:18 Apa lett Josh Radnor, az Így jártam anyátokkal főszereplője
- 07:13 Vitézy Dávid: 114 milliárd forint kárt okozott Lázár János Magyarországnak
- 07:01 Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 Hszi telefonon elmondta Trumpnak, hogy az USA-nak óvatosnak kell lennie a tajvani fegyverszállításokkal
- 06:40 16 fokot és napsütést is hozhat a csütörtök
- 06:31 21 Kutatóközpont: Lázárnak még a fideszesek ötöde szerint is le kellene mondani
- 06:26 A Nagy Ő: Stohl András és Kiara Lord nem bírtak magukkal a wellnessben, átléptek egy határt
- 06:12 A Nagy Ő: Stohl András két nőt is hazaküldött, egy pedig nem fogadott el tőle rózsát
- 06:00 Kvíz: a leghíresebb magyar popslágerek a múltból – te tudod, melyik dalnak ki az előadója?
- 05:30 Tíz kérdés, amiből megtudhatod, mennyit tudsz A Gyűrűk Uráról
- 20:31 Magyar Péter közös fotót tett ki az őt lefejezéssel fenyegető férfiról és a fideszes képviselőjelöltről
- 17:39 Tüntetőkkel telt meg a győri városháza: 1,7 milliárd forint eltűnésének ügyében vonja kérdőre a fideszes frakcióvezetőt a győri polgármester
- 18:38 A rendőrség meghazudtolta Lázár Jánost
- 06:00 Ádáz küzdelemre készülnek Ruszin-Szendi körzetében, ahol a Fidesz eddig választásról választásra erősödött
- 17:11 Pócs János azt állította, hogy tiszások vertek össze egy sánta férfit, a fideszes alpolgármester szerint viszont az ő családja bánt el vele
- 07:13 Vitézy Dávid: 114 milliárd forint kárt okozott Lázár János Magyarországnak
