A 2025 októberében megkötött tűzszünettel a Gázai övezet kikerült a hírekből. Béke persze azóta sincs. Kétmillió ember haldoklik a romokon, miközben az izraeliek koncentrálják a palesztin lakosságot. Igen, úgy.
A Gázai övezetben Izrael népirtást követ el.
Ezt nemcsak én mondom, hanem az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa által létrehozott vizsgálóbizottság is, amely 2025 szeptemberében arra jutott, hogy Izrael az 1948-as népirtás elleni egyezményben meghatározott öt cselekmény közül négyet elkövetett:
- palesztinokat ölt meg,
- súlyos testi és lelki sérelmet okozott nekik,
- a közösséget annak részleges vagy teljes fizikai megsemmisülésével fenyegető életfeltételek közé kényszerítette,
- és akadályozta a csoporton belüli születéseket.
A bizottság ennek alapján megállapította Izrael felelősségét a gázai palesztinok elleni népirtásért, valamint azért, hogy nem akadályozta meg és nem vonta felelősségre az elkövetőket.
Izrael azonnal elfogultnak nyilvánította az ENSZ vizsgálóbizottságát, és a vizsgálati eredményeket valamilyen zavaros antiszemita világ-összeesküvésként keretezte, szokás szerint. A jelentés megállapításai mellett a Nemzetközi Büntetőbíróság Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Joáv Gallant volt védelmi miniszter ellen is letartóztatási parancsot adott ki háborús és emberiesség elleni bűncselekmények vádjával; a parancsok a mai napig érvényben vannak.
A két testület más kérdést vizsgál:
- az ENSZ-bizottság Izrael állami felelősségét,
- a Nemzetközi Büntetőbíróság egyes vezetők személyes büntetőjogi felelősségét.
Következtetéseik azonban ugyanarról a hadviselésről rajzolnak ki képet. Izrael mindkettőt elfogultsággal vádolja, csakúgy, mint azokat az izraeli zsidó holokauszt- és népirtáskutatókat, akik szintén népirtásnak minősítették a Gázában történteket.
Az ENSZ vizsgálóbizottságának múlt havi jelentése szerint Izrael a tűzszünettel sem fejezte be a népirtást a Gázai övezetben. A jelentés szerint az izraeli katonák szándékosan kezelik célpontként a palesztin gyerekeket.
