Élő Nagyvilág

Az USA és Izrael megtámadta Iránt, állítólag megölték Ali Hameneit, Irán legfelsőbb vezetőjét

Ameer Al-Mohammedawi / picture alliance via Getty Images
Ali Hamenei portréja egy bagdadi tüntetésen, ahol az amerikai és izraeli katonai akció ellen tiltakoztak.,
Ameer Al-Mohammedawi / picture alliance via Getty Images
Ali Hamenei portréja egy bagdadi tüntetésen, ahol az amerikai és izraeli katonai akció ellen tiltakoztak.,
  • Az USA és Izrael közösen katonai támadást indított Irán ellen – légicsapások és robbanások hangjai hallatszottak Teheránban és több iráni városban.
  • Donald Trump amerikai elnök megerősítette, hogy az Egyesült Államok „jelentős harci műveleteket” kezdett Iránban. Rezsimváltásról is beszélt, arra buzdítva az irániakat, hogy döntsék meg a kormányt.
  • Izrael védelmi minisztere szerint „megelőző támadást" indítottak Irán ellen. Netanjahu közölte: Iránt nem szabad nukleáris fegyverekkel felruházni.
  • Légtérzár lépett életbe a Közel-Keleten, a Wizz Air is azonnali hatállyal felfüggesztette minden izraeli, dubaji, abu-dzabi, szaúd-arábiai és ammani járatát.
  • Találat ért egy lányiskolát Iránban, ahol a helyi oktatási minisztérium szerint már legalább 53-an meghaltak.
  • A Reuters információi szerint meghalt az iráni védelmi miniszter és az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka is.
  • Támadás érte Dubaj egyik ikonikus szállodáját.
  • Irán lezárta a Hormuzi-szorost.
  • Állítólag megölték Ali Hameneit, Irán legfelsőbb vezetőjét, a hadsereg főparancsnokát.

Trump arra buzdította Irán népét, hogy döntse meg a kormányt

A New York Times beszámolója alapján Donald Trump arra buzdította az iráni népet, hogy „döntse meg a kormányát”, miután a katonai akció befejeződik.

„Valószínűleg ez lesz az egyetlen esélyetek generációkon át” – mondta. „Évekig kértétek Amerika segítségét, de soha nem kaptátok meg. Egyetlen elnök sem volt hajlandó megtenni azt, amit én ma este hajlandó vagyok. Most pedig van egy elnök, aki megadja nektek, amit akartok, szóval lássuk, hogyan reagáltok.”

Izrael már el is nevezte a hadműveletet

Az izraeli miniszterelnöki hivatal közlése szerint az Irán elleni hadművelet az „Üvöltő oroszlán” (eredeti nevén „Roaring Lion”) nevet kapta. Az elnevezés nem előzmény nélküli, ugyanis a júniusi izraeli–iráni háborút Izrael „Felkelő oroszlán” (azaz „Rising Lion”) hadműveletnek hívta.

(CNN)

Trump megszólalt: megerősítette az amerikai hadműveletet

Donald Trump a Truth Social-oldalán tett közzé egy videót szombat reggel, amelyben az amerikai elnök megerősítette, hogy az Egyesült Államok katonai hadműveletet indított Irán ellen. A videóban úgy fogalmazott:

Célunk az amerikai nép megvédése, azáltal, hogy megszüntetjük az iráni rezsim részéről fennálló közvetlen fenyegetéseket.

Trump szerint az iráni fenyegetések közvetlenül veszélyeztetik az Egyesült Államokat, a csapataikat, külföldi támaszpontjaikat és szövetségeseiket világszerte.

A The New York Times forrásai szerint egyébként az amerikai elnök mar-a-lagói rezidenciáján tölti a hétvégét.

Iráni megtorlásra számítanak

A The New York Times emlékeztet: a támadások előtt az amerikai tisztviselők azt közölték, hogy arra számítanak, Irán gyorsan megtorolna bármilyen támadást, és valószínűleg rakétacsapásokat indítana amerikai bázisok és nagykövetségek ellen. Teherán proxyhálózatához tartozó paramilitáris erőktől is várható, hogy az amerikai érdekeltségeket támadják a régióban. Az utóbbi idők jelentős katonai erősítésének részben az volt a célja, hogy megvédjék az amerikai bázisokat az esetleges iráni ellentámadástól.

Amerikai tisztviselő: A csapások katonai célpontokra irányulnak

Egy amerikai tisztviselő szerint az amerikai csapások célpontjai jelenleg csak katonai célpontok Iránban. A The New York Times megjegyzi, hogy Irán feltételezések szerint több mint kétezer rakétával rendelkezik, elsősorban rövid és közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákkal. Az amerikai katonai tisztviselők szerint a rakéták Irán különböző pontjain található indítóállásokon vannak szétszórva.

Rengeteg helyen csapnak le az amerikaiak

A New York Times úgy értesült egy amerikai tisztviselőtől, hogy többtucatnyi amerikai csapást hajtanak végre támadó repülőgépek, amelyek a Közel-Kelet különböző bázisairól, illetve egy vagy több repülőgép-hordozóról indultak.

Izraelben rendkívüli állapotot hirdettek

Az izraeli kormány bejelentette, hogy rendkívüli állapotot hirdetett a várható ballisztikus rakétákkal történő iráni támadás miatt. Emellett az izraeli közlekedési minisztérium jelezte azt is, hogy lezárták az izraeli légteret.

Hámenei ajatollah lakhelye környékén is robbanás volt

Az iráni Shargh című újság beszámolója szerint sűrű füst száll fel Teheránnak abból a negyedéből, ahol a legfelsőbb vezető, Ali Hámenei ajatollah, rendszerint tartózkodik. Teherán lakói arról is beszámoltak, hogy füst emelkedik abból a körzetből, ahol az elnöki palota és a Nemzetbiztonsági Tanács is található.

(New York Times)

Közös művelet Amerikával

A támadás Irán ellen közös amerikai–izraeli művelet volt – közölte az izraeli külügyminisztérium a Haaretz szerint; az Izraeli Repülőterek Hatósága közben minden járatot felfüggesztett.

Három robbanás hallatszott Teheránban

Az iráni média szerint három robbanást lehetett hallani Teherán területén. A jelentések szerint több rakéta csapódott be az iráni főváros Republic nevű negyedében.

(BBC)

Megelőző csapás

Jiszráel Kac védelmi miniszter bejelentette: Izrael szombat reggel úgynevezett „megelőző csapást” mért Iránra.

Olvasói sztorik