Világszerte több mint 7000 védett területet érintenek olaj- és gázengedélyek, összesen 690 ezer négyzetkilométeren, ez pedig több, mint Franciaország teljes területe – tárta fel a Fueling Ecocide elnevezésű nemzetközi oknyomozó projekt, amelyben a 24.hu is részt vett partnerként.
A vizsgálat 315 ezer védett területet és ahhoz kapcsolódva 15 ezer fosszilis kutatásra vagy kitermelésre vonatkozó engedélyt vetett össze 120 országban. Az azonosított 3164 engedély 7021 védett területet fed le 99 országban, ami azt jelenti, hogy
Az érintett helyszínek között szerepel az ausztrál Nagy-korallzátony, a guatemalai Maya Bioszféra Rezervátum és a gaboni Ogooué-mocsarak is, olyan területek, amelyeknek érintetlennek kellene maradniuk.
A legnagyobb érintett ország az Egyesült Királyság, ahol 13.500 négyzetkilométernyi védett területet érintenek az engedélyek, főként az Északi-tenger offshore-mezőin, de Magyarországon is ennek harmadáról beszélünk.
Különösen sérülékenynek számítanak a globális dél országai:
- Brazíliában gázkutatási engedély fedi le a Krenye őslakos terület 75 százalékát,
- Kongóban olajkutak és bányák alakítják ipari zónává a Tchimpounga rezervátumot,
- Irakban olajmezők okozzák a Hawizeh-mocsarak kiszáradását,
- Tunéziában pedig olajszivárgások szennyezik a Kerkennah-szigetek védett vizeit.
A következmények súlyosak: víz-, talaj- és levegőszennyezés, erdőirtás, élőhelyek pusztulása és fajok kihalása.
Van szabályozás, de…
A fosszilis energiahordozó-kitermelő és -forgalmazó cégek – köztük a Shell, a TotalEnergies és az ENI – gyakran megszegik a saját vállalásaikat, és UNESCO-területeken is működnek, a biodiverzitási terveik nem nyilvánosak vagy sokszor kozmetikázottak. Az úgynevezett „paper parks” jelenség miatt számos védett terület csak papíron létezik (tényleges védelem nélkül), míg a gyenge jogi érvényesítés és a vállalati érdekek miatt a világ természeti csodái és veszélyeztetett fajai továbbra is súlyos árat fizetnek.
Bár az UNESCO és az IUCN (Természetvédelmi Világszövetség) irányelvei elvben tiltják az ipari tevékenységet a védett területeken, ezek jogilag nem kötelezők, így a gyakorlatban a világörökségi helyszínek 36 százalékában zajlik fosszilis kitermelés. Az IUCN ajánlásai ugyan meghatározók a természetvédelmi politikákban, de érvényesítésük sok esetben elmarad.
Hasonló ellentmondás jellemzi a COP15 Kunming–Montreal Biodiverzitási Keretet is: bár ennek célja, hogy 2030-ra a Föld szárazföldjeinek és tengereinek 30 százaléka védelem alá kerüljön, a gyenge végrehajtás miatt a fosszilis ipar terjeszkedése továbbra is összeegyeztethetetlen a globális biodiverzitási célokkal.
