Nagyvilág europoli

Szép csendben elfoglalták Brüsszelt

Helena Dolderer / picture alliance / Getty Images
Helena Dolderer / picture alliance / Getty Images
Bár elfelejtettek róla beszámolni, de most először állt össze olyan többség az Európai Parlamentben, amelyben az összes jobboldali párt benne van. Ráadásul mindez akár demokratikusabbá is teheti Európát.

Orbán Viktor miniszterelnök mintha elfelejtett volna beszámolni róla, hogy csütörtökön elfoglalták Brüsszelt. Egészen szokatlan és a hagyományos pártokat felborzoló dolog történt ugyanis az Európai Parlamentben, amelynek hosszú távon is jelentős hatása lehet.

A héten úgynevezett mini plenáris ülés volt az Európai Parlamentben. Azokat az üléseket hívják így, amelyek plenáris ülések ugyan, de a képviselők nem utaznak át emiatt Brüsszelből Strasbourgba. Évente tizenkétszer kötelező átmenniük, ilyenkor az egész Európai Parlamentet – iratokat, dobozokat, munkatársakat – felpakolják az épület alatt megálló vonatra, majd ez a szerelvény beáll a strasbourgi épület alá, ahol néhány napra kipakolnak mindent, utána pedig vissza az egész. Most nem ez történt, amit onnan lehet tudni, hogy nem a tévéből ismert kék ülésteremben szavaztak, hanem a brüsszeli barnás színűben.

De miről is szavaztak?

Az új bizottság egyik legnagyobb kihívása, hogy mit lehet kezdeni Európa versenyképességével. Erről elég régóta zajlik a vita, több korábbi miniszterelnök (köztük két olasz, a versenyképesség híres mesterei) adott ki tanulmányokat és jelentéseket arról, mivel lehetne javítani a gazdasági teljesítményt a kontinensen. Ezek visszatérő eleme volt, hogy csökkenteni kell a túlszabályozást. Ez volt a lényegi vita akkor is, amikor Budapesten találkoztak az uniós vezetők a magyar soros elnökség informális csúcstalálkozóján (azért informális, mert nem hoznak döntéseket), hogy megegyezzenek a budapesti memorandumban.

Ursula von der Leyen sokáig ígért egy olyan átfogó törvénycsomagot, amellyel a cégek érdekében elkezdik visszavágni a túlburjánzott uniós szabályozásokat, hogy azok ne az uniós jelentéstételre pazarolják a pénzügyi és humán erőforrásaikat. Ennek az első eleme lett az úgynevezett „első nagy omnibusz törvénycsomag”, amelynek a neve nem arra utal, hogy ló vontatná, hanem arra, hogy mindent belepakoltak.

Dursun Aydemir / Anadolu / Getty Images Ursula von der Leyen az Európai Parlament plenáris ülésén 2025. november 12-én.

A törvénycsomag (több kisebb mellett) két nagy szabályozási kötelezettséget vág vissza, de azokat alaposan:

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik