Nagyvilág

Orbán és Putyin is tapsolna, ha a cseh választás után két szlovák kormányfő lenne az unióban

EMMANUEL DUNAND / AFP
Andrej Babis és Robert Fico
EMMANUEL DUNAND / AFP
Andrej Babis és Robert Fico
Andrej Babis populista pártja áll nyerésre a pénteken kezdődő, kétnapos csehországi választás előtt. Az Orbán Viktorral együtt a Patrióták Európáért pártszövetséget megalapító Babis tömörülése 30 százalékos támogatottságot szerezhet az előrejelzések szerint, míg a jelenleg kormányzó Spolu konzervatív-liberális pártszövetség csak 20 százalék körüli eredményre számíthat. Babisék sikere tehát biztosra vehető, az azonban nem, hogy Robert Fico után még egy szlovák születésű miniszterelnök jut hatalomra az unióban. Pedig ennek Moszkvában, Pekingben és Budapesten is örülnének.

Andrej Babis és ANO nevű populista pártja a legnagyobb esélyese a csehországi voksolásnak, amely a törvényhozás összetételéről dönt. A közép-európai államban pénteken és szombaton rendezik meg a parlamenti választást. Hiába vezet azonban a közvélemény-kutatások szerint magabiztosan az ANO, a várhatóan 30 százalék körüli eredménye csak relatív többséghez juttathatja a populista ellenzéki pártot. A jelenleg kormányzó Spolu konzervatív-liberális pártszövetség ugyanakkor a legfrissebb, szeptemberi felmérések szerint csak 18–20 százalékos támogatottságra számíthat, így Petr Fiala, a Spolut irányító Polgári Demokrata Párt (ODS) miniszterelnöke aligha tudja megőrizni a pozícióját.

Még akkor sem valószínű, hogy a Spolu irányítaná a jövőben a cseh politikai életet, ha a választás után ismét összefogna a polgármesterek pártjával, a STAN-nal, amellyel jelenleg is együtt kormányoz, vagy újra csatlakozna koalíciójukhoz a tavaly a kormányból kivált Kalózpárt – ugyanis a három párt együttes ereje is kevés lenne ehhez.

Mindennek oka pedig alapvetően az, hogy a csehek életszínvonala 2021 óta nem emelkedett érdemben, az időközben átmenetileg 18 százalékra megugró infláció és az Ukrajna elleni orosz invázió pedig súlyosan befolyásolta a lakosság közérzetét.

Márpedig az ellenzéki ANO épp az ebből fakadó nehézségeket lovagolja meg, és lépten-nyomon arra figyelmeztet, hogy egy „aszociális kormányt” kell megbuktatniuk. A kabinet pedig hiába hajtogatja, hogy időközben az infláció drasztikusan csökkent – jelenleg 2,4 százalékon áll –, ugyanis az idén kitört bitcoin-botrány, amely megingatta a Spolu meghatározó politikusaiba vetett bizalmat, a választás szempontjából alighanem végzetesen.

Ráadásul az életszínvonal sem emelkedett annyira, mint azt a kormány remélte: a PAQ Research kutatóintézet felmérése szerint a cseh háztartások egyharmada rosszabb helyzetbe került mostanra, mint amilyenben 2021-ben volt.

Mindez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy automatikusan Babis lesz az új cseh miniszterelnök, amennyiben az ANO a papírforma szerint megnyeri a választást.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik