Nagyvilág

Kigyulladt az amerikai USS New Orleans hadihajó Japánban

A legénység és a japán parti őrség is próbálja megfékezni a lángokat, tűzoltóhajók segítenek az oltásban.

Tűz ütött ki a New Orleans nevű amerikai hadihajón Okinava prefektúra közelében Japánban – számolt be a Metro. A japán közmédia megosztott egy felvételt, amelyen látható, hogy tombolnak a lángok, miközben a hajó lehorgonyzik az urumai „White Beach” néven ismert amerikai kikötőben. A tűz helyi idő szerint szerda délután 5 órakor keletkezett, a legénység és a partiőrség is küzdött a lángok megfékezéséért.


Egy amerikai tengerészgyalogsági tisztviselő a Military Timesnak elmondta, a tűz kitörésekor nem tartózkodott tengerészgyalogos a New Orleans fedélzetén. Egyelőre nem tudni sérültekről, és az sem tisztázott, hogy miért keletkezett tűz a hadihajón, illetve hogy sikerült-e már azóta eloltani a lángokat.

A amerikai haditengerészet egyelőre nem adott ki hivatalos nyilatkozatot, így a kár mértéke és a hajó állapota sem ismert.

A USS New Orleans egy kétéltű szállítódokk, 208 méter hosszú és becslések szerint 700 tengerészgyalogos szállítására képes, háború idején ez a szám 800-ra emelkedik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik